Felmelegített régi terv: a Donát negyedben épül meg a kolozsvári akvapark

Évek óta rendszeresen előkerül az élményfürdő megépítésének a terve, a polgármesteri hivatal most azt ígéri, végleges döntést hozott az ügyben. Közben a metróprojektet ismét jegelni kell.

Hirdetés

Aki évek óta arról álmodozik, hogy Kolozsvár is egyszer fürdőparadicsommá válik – és behozza az élményfürdők építésével kapcsolatos lemaradását mondjuk Nagyváraddal és Brassóval szemben –, most picit tapsikolhat egy újramelegített tervnek.

Emil Boc polgármestere ugyanis a hétfői tanácsülésen bejelentette: visszatérnek a régi ötlethez, és

a jelenlegi Sun strand helyén építik meg az évek óta beígért akvaparkot,

a Donát negyedben. A terv szerint az élményfürdő és csúszdapark egy 5,5 hektáros területet foglalna el a Cora bevásárlóközpont és a Kis-Szamos között. A polgármesteri hivatalnak ott egy 1,5 hektáros területe van (ez maga a strand), a többiért a városháza épp pereskedik. Ezután következne persze a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. Mint tudjuk,

egy akvapark létrehozásának ötlete nem új keletű gondolat az okosvárosban,

már a 2010-es években felmerült, hogy érdemes lenne felvenni a város hosszú távú tervei közé egy élményfürdő építését. Több helyszín is felmerült: először épp a Donát negyedi, aztán szó volt egy Györgyfalvi negyedről, majd a Borháncsról is, utóbbiakat azonban elvetette az önkormányzat, és visszatértek ahhoz az elképzeléshez, amit már 2016-ban is belengettek.

Hirdetés

2019-ben aztán arról is szó volt, hogy az akvaparkra 45 millió eurót költenének, és kialakítanak mellette egy 1200 férőhelyes parkolót is.

Ugyanezen a tanácsülésen felfüggesztették a metró tervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalást, az érdeklődő cégek ugyanis kijelentették, nem tudnak részt venni a liciten, mert metróvonal nem valósítható meg az önkormányzat által rögzített 1,3 milliárd euróból, s ennek a legfőbb oka az építőanyagok drágulása. Emil Boc azt mondta, a műszaki-gazdasági mutatókat aktualizálják, majd újra kiírják a licitet.

Hirdetés