Vírustagadó asszisztensnő lett kovidos és adta tovább a fertőzést

Maszkot sem hordott a kórházban, mert minek az.

Hirdetés

Két kollégáját és négy másik pácienst fertőzött meg koronavírussal a temesvári CFR-kórház egyik asszisztensnője. Ez úgy volt lehetséges, hogy az egészségügyi dolgozó (!!!) vírustagadó polgártársaink sajnos egyre nagyobb táborához tartozik, így a szükséges óvintézkedéseket sem tette meg, így például maszkot sem hordott.

A helyzet járványügyi kivizsgálása még zajlik, úgyhogy az is lehetséges, hogy a hat személyen kívül további embereket is megfertőzött az asszisztensnő.

Hab a tortán, hogy a múlt hét végén életbe lépett alkotmánybírósági döntés nyomán a nő néhány nappal a beutalása után távozott a kórházból, pedig még nem gyógyult meg. Szintén elhagyta a kórházat a másik két megfertőzött orvosi asszisztens is. A másik négy pácienst a CFR-kórházban kezelik.

A felelőtlen asszisztensnő ellen fegyelmi eljárás indult és ha szükséges, bűnvádi feljelentést is tesz ellene a kórház vezetése.

Hirdetés