// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Vírusexport: több román turistának lett pozitív a koronatesztje Görögországban

// HIRDETÉS

Ezt előbb-utóbb a görögök is megunják.

Miután a románok már magukénak tudhatják azt a kétes dicsőséget, hogy román volt az első, koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált külföldi turista Görögországban, most szintet léptek: egyszerre három román állampolgár koronavírus-tesztje is pozitív lett.

A bukaresti külügy hétfőn este közölte, hogy egy Évia szigetére érkezett román csoport két tagjáról, valamint egy Szalonikiben nyaraló román turistáról derült ki, hogy fertőzöttek.

Az Évia szigetén talált két román vírushordozót már át is szállították egy karanténná alakított szállodába, ahol 12 napig tartják őket megfigyelés alatt, a csoport többi tagját pedig elkülönítették, a helyi hatóságok pedig biztosítják számukra a szükséges vizet, élelmiszert és egyéb szükségleti cikkeket.

Kedden pedig már egy, az őket Görögországba szállító utazási iroda által rendelkezésükre bocsátott autóbusszal haza is szállítják őket.

Ennek a csoportnak a tagjai nem kértek konzuli segítséget.

A Szalonikiben tartózkodó román állampolgár viszont megkereste a helyi román főkonzulátust, miután a hatóságok szombaton közölték vele, hogy pozitív lett az országba érkezésekor elvégzett tesztje.

Jelenleg egy Szalonikiben bérelt lakásban tartózkodik egy másik román állampolgár társaságában.

A görögök már múlt hét végén eldöntötték, hogy az országba csakis negatív koronavírus-teszttel lehet belépni, miután egyszerre 29 román és bolgár turista tesztje bizonyult pozitívnak.

Ha ez így folytatódik, könnyen előfordulhat, hogy a görög hatóságok egy idő után inkább már nem kérnek a román turisták érdeklődéséből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro