// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Vigyázzon, hogy közlekedik, a szembejövő autósnak lehet, hogy nincs biztosítása!

// HIRDETÉS

A csődbe ment City Insurance ügyfelei közül 100 ezren még mindig nem kötöttek új biztosítást, pedig a régi már lejárt.

Az ugye megvan, hogy a tavalyi év végén csődbe ment az ország legnagyobb gépjármű-biztosítója, a City Insurance. Azóta folyamatosan arra kérik a velük szerződött sofőröket, hogy keressenek egy másik társaságot, és kössenek új biztosítást, annál is inkább mert május 12-ikétől kezdve már egyetlen citys biztosítás sem érvényes.

Ehhez képest még mindig van több mint 100 ezer autós, aki erről nem vett tudomást, és még mindig nem kötött új biztosítást.

A lejárat napján, május 11-ikén ez a szám még 495 642 volt, ám a következő négy napban közülük több mint 336 ezren észbe kaptak, és bepótolták a mulasztást.

Május 24-ikén azonban még mindig volt 104 359 sofőr, aki a lejárt biztosításával furikázott.

Tőlük pedig érdemes óvakodni, mert a Romániai Gépjárműbiztosítók Szövetsége (BAAR) szerint egy baleset esetén a becsődölt biztosítójuk már nem fog kártérítést fizetni, és az állam sem vállalja át a költségeket. Így saját zsebből kell kifizetniük a károkat, ha ugyan van annyi a zsebükben, mindennek a tetejében pedig egy 1000 és 2000 lej közötti büntetést, illetve a forgalmi engedély bevonását is kockáztatják egy közúti ellenőrzés során.

Szóval ha önnek véletlenül szintén a City Insurance-nél van biztosítása, váltson gyorsan, mert könnyen bajba kerülhet!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro