// 2026. november 3., kedd // Győző

Végre kinyögte az ítélőtábla, hány évet kell börtönben tölteniük a Colectiv-tragédia felelőseinek

// HIRDETÉS

A bukaresti fellebbviteli bíróság tavaly december óta halogatta, hogy igazságot szolgáltasson a 64 fiatal életét követelő koncerttűz ügyében, miközben az egyik fő vádlott majdnem olajra lépett.

Hat és fél évnyi maszatolás, valamint többszöri halasztás után csütörtökön végre jogerős ítélet született az utóbbi évtizedek legmegrendítőbb tragédiája, a bukaresti Colectiv-tűzvész dossziéjában. A várva várt ítélet különösebben nem okozott meglepetést, legfeljebb annak, aki arra számított, hogy a bukaresti ítélőtábla az első fokú ítéletnél szigorúbb büntetést szab ki. Nem így történt, sőt,

a bírák jelentősen enyhítettek az alapfokú döntésen. 

Cristian Popescu Piedone, Bukarest 5. körzetének jelenlegi, a 4. körzet korábbi polgármestere 4 év letöltendő börtönbüntetést kapott hivatali visszaélés miatt (az első fokú ítélet 8 év 6 hónapról szólt). Persze, öt évig búcsút inthet a köztisztviseléstől is - ami biztosan fájni fog a tragédia után, csodák csodájára választást nyert elöljárónak, aki két héttel ezelőtt még  udreazni akart.

Nem sokkal az ítélethirdetés után, és rahovai bebörtönzése előtt Piedone azt nyilatkozta a sajtónak, elfogadja a bíróság döntését, büszkén vonul a rácsok mögé. Nem tett egyebet, mint bármelyik más polgármester, amikor aláírta az elébe kerülő papírt – magyarázta. Egy apró fenyegetés is belefért: ha elkezd beszélni, előbb-utóbb sok más dologra is fény derülhet.

A klubtulajdonosok közül Anastasescu George Alin 11 év 8 hónapot, Mincu Costin 8 évet, Paul Gancea 6 évet és 4 hónapot tölthet börtönben. A két pirotechnikai szakemberre fejenként 6 év 10 hónap letöltendő vár. A pirotechnikai cég vezetője, Cristian Niță két és fél évet, a két tűzoltó pedig fejenként 8 évet és 8 hónapot kapott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro