// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Végre biztos! Csak azok az iskolák lesznek zárva a választások miatt, ahol szavazókörzeteket rendeznek be

// HIRDETÉS

Az illetékesek igen hatékonyan jártak el: két egész nappal az intézkedés érvénybe léptetése előtt sikerült meghozni a végső döntést.

Mindenek előtt a szikár tények, ugyanis ez az ország iskoláira vonatkozó általános és kötelező érvényű szabály a helyhatósági választások környékén: az országos vészhelyzeti bizottság kedden kiadott egy hivatalos határozatot (amely szerdán vált nyilvánossá), mely szerint

csak azokban a iskolákban és óvodákban függesztik fel a jelenlét-alapú oktatást a szeptember 27-i helyhatósági választás előtt és után, vagyis szeptember 25-én (péntek), 28-án (hétfő) és 29-én (kedd), ahol választási szavazókörzeteket rendeznek be.

Az érintett oktatási egységekben online oktatás folyik az említett hétköznapokon. A gyerekek szeptember 30-án, szerdán fognak újra iskolába menni. Az indoklás: a járványügyi rendelkezések értelmében a választás vasárnapja előtt és után fertőtleníteni kell a helyszíneket.

Ezek a tények, ezt a szabály kell követni. És akkor eltöprengünk az illetékes hatóságok (kormány, minisztériumok, bizottságok) elképesztő hatékonyságán. Két egész nappal az intézkedés érvénybe léptetése előtt sikerült meghozni a rendkívül fontos, rengeteg iskola, tanár, szülő, diák életét befolyásoló döntést. Mindezt azok után, hogy múlt pénteken az egészségügyi miniszter már bejelentette… ugyanezt. De ahogy az már kies hazánkban lenni szokott, mindjárt másnap jött kedvenc közoktatási miniszter asszonyunk és bejelentette: nana, nem úgy lesz, ahogy mindenki tudta, hanem másképp, mégpedig úgy, hogy az ország összes iskolája bezár a választások előtt és után, a meghatározott időszakban.

És akkor, miután a tanfelügyelőségeken, iskolákban, otthonokban szépen megbeszélték a dolgot, felkészültek a módosulásra, jön a legújabb döntés, amely felülírja a korábbit és visszatér az eredetihez. Ezt adják össze! A magunk részéről minden döntéshozó illetékes egyest kap. És leülhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro