… a kósza hírek szerint hazánkba látogat III. Károly király… és ismét kisebb vihar van a fabudik körül.
Mindannyiunknak örömünnep lehet ez a hétfő. Hiszen senki se kívánja, hogy embertársa, aki történetesen pilóta, egy repülő koporsóban lelje halálát.
Biztos emlékeznek még a 2022. márciusi légikatasztrófára, amikor egy MiG-21 LanceR vadászgép, de a keresésére küldött IAR Puma katonai helikopter is lezuhant Konstanca megyében. A kettős balesetben életét vesztette a vadászgép pilótája és a helikopter hét fős legénysége is.
Amúgy 1990 óta összesen 26 darab légi baleset volt Romániában. Ebből 20 esetben MiG-21-es vadászgép volt az „áldozat”.
A védelmi minisztérium a tavalyi tragédiát követően felfüggesztette a MiG-ek repüléseit és hétfőn eljött a nagy nap: a régi jó vadászgépek utolsó alkalommal röppentek a magasba, hogy egy tiszteletkör után végleg „nyugdíjba vonuljanak”. És ezzel fellélegezhetnek a pilóták, a hozzátartozók, meg úgy általában minden normális ember.
Az Erdély-imádó Károly hercegből május 6-án megkoronázott brit uralkodó lett, III. Károly néven. És úgy tűnik, az új uralkodó továbbra is imádja Erdélyt. Ugyanis híre jött, hogy a király hamarosan (a jól értesültek szerint június 2-án) Romániába látogat.
Az is kiszivárgott, hogy III. Károly nem csak Bukarestben teszi tiszteletét, hanem Erdélyben is. Ugye, több birtoka is van az újdonsült uralkodónak nálunkfele, amelyeket még Károly hercegként vásárolt, nyilván nem zsebből, hanem egy alapítványon keresztül. Szóval, aki június elején a Szeben megyei Almakerék, a Brassó megyei Szászfehéregyháza vagy a háromszéki Zalánpataka környékén jár, jól nyissa ki a szemét, mert előfordulhat, hogy váratlanul belebotlik III. Károly brit királyba.
Most egy pillanatra tessék elképzelni, hogy Moldvában, Botoșani megyében vagyunk. Ahol összesen 71 darab falusi rendőrőrs van. A 71 falusi rendőrőrs elsöprő többségéhez ma is egy-egy régi típusú fabudi tartozik. Ugyanis a 71 említett rendőrőrs közül csupán hatot sikerült ilyen értelemben korszerűsíteni, a többi 65-ben továbbra is a kert végében van a budi, feltehetőleg azért, mert nincs csatornahálózat vagy nem csatlakoztatták hozzá az őrsöket.
Na és akkor: mi történik, ha egy rendőrőrs „lelakja” a szolgálatos fabudit? Na igen, pont az: újat kell venni. Ezt tette a Botoșani megyei rendőrkapitányság: belépett a SEAP nevű közbeszerzési rendszerbe és bejelentette, szeretne vásárolni hat darab fenyőfából készült fabudit. A „lelakottak” helyébe. Összesen 9000 lejért.
Mindenesetre, szurkoljunk nekik! A fejlődés útja néha igen rögös, máskor kacskaringós. Főleg, ha a régiók fejlődését folyamatosan aláaknázza a központosított rendszer.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.