// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Üldözőbe vett egy autót, mert azt hitte, volt párja ül benne egy férfival – tragédia lett a vége

// HIRDETÉS

Az autója árokba borult, mellette utazó barátja életét vesztette. Más abszurd balesetek is történtek a hétvégén.

Az elmúlt két nap során is rengeteg közúti baleset történt a romániai halálutakon, ahogy azt már sajnos megszokhattuk hétvégenként, és sok közöttük az olyan, melyet nem lehet az utak állapotára fogni. Egy segesvári szupermarket parkolójában például a figyelmetlenség miatt egy 71 éves asszony a kocsija kereke alá juttatott egy bevásárló nőt, majd a pánik hatására még össze is keverte a gázpedált a fékkel.

A gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek közül a legdurvább szombat éjszaka Iași-ban történt, ahol az áldozat gyakorlatilag kettéroppant, és azonnal meghalt, miután egy száguldozó sofőr elgázolta az utcán.

Más településen az alkoholfogyasztás volt a ludas: Székelykocsárdon két autó ütközött – az egyik járművezető ittas volt. Zalatnán egy tapasztalatlan sofőr, egy húszéves fiatal gázolt el a gyalogátkelőn egy szabályosan közlekedő gyalogost.

Ezen áldozatok többsége legalább túlélte az emberi mulasztást, nem úgy, mint Nagybányán, egy féltékenységtől elvakult férfi barátja. Ez utóbbi baleset mind közül a legabszurdabb.

Egy Máramaros megyei sofőr féltékenységből vesztette el a józan ítélőképességét: azt hitte, hogy volt párját látta egy másik autóban egy férfival, ezért üldözőbe vette a gépjárművet. Akkor sem vette észre, hogy nem az exét üldözi, amikor a nő kiszállt az autóból. Dühében lábbal rugdosni kezdte „riválisa” autóját, aki nem értette a helyzetet, majd menekülőre fogta.

Az agresszor üldözőbe vette. Amikor megpróbált elé vágni, elvesztette uralmát a gépjármű felett, és árokba borult. Mellette ülő 24 éves barátja a baleset következtében kirepült a szélvédőn, a helyszínen sikerült újraéleszteni, de a kórházban életét vesztette. A vétkes sofőr kórházban van, állapota stabil. Ellene gondatlanságból elkövetett emberölésért és szándékos testi sértésért indult eljárás.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro