Új etnikai konfliktus körvonalazódik Vásárhelyen: Florea tanácsadója is beszállt a cigányozásba

Claudiu Maior a főnökéhez hasonlóan Facebook-oldalán osztotta az észt.

Hirdetés

Dorin Florea egyik tanácsadója, Claudiu Maior szerint több vásárhelyi lakos is népszavazást szeretne a polgármester gyerekvállalásos ötletéről, amely révén az állam gyakorlatilag szociális alapon szabályozná, hogy ki vállalhat gyermeket és ki nem.

Szerinte nincs rendben, hogy amíg egyesek dolgoznak, addig mások a gyermekeik szociális támogatásán élősködnek.

Claudiu Maior a bejegyzésében megemlíti, hogy a bukaersti Aresel civil szervezet péntekre tüntetést szervezett a vásárhelyi polgármesteri hivatal elé Florea szülésszabályozási ötlete ellen tiltakozva, pedig „csak volt bátorságuk kimondani hangosan, amiről mások eddig csak suttogni mertek”.

Aztán hosszasan leírja, hányféle szociális programmal próbálta a vásárhelyi városháza felzárkóztatni és integrálni a helyi roma lakosságot, mindhiába. Felsorol mindent az ingyenes iskolabuszoktól a szakmai képzésekig, asztalosműhelyektől a szociális lakás- és templomépítésig, leírja, hogy egy helyi központban naponta száz rászoruló roma gyereket etetnek és nevelnek, „miközben a munkaképes szüleik otthon ülnek, és gyerekeik pénzén élnek”.

Hirdetés

Az, hogy a helyhatósági választások előtt a polgármester, és tanácsadója is bevállal egy ekkora cirkuszt, azt jelzi, hogy a cigánygyűlöletre alapozva akarják újra megnyerni a választásokat. Vásárhelyen él ugyanis – a lakosság számarányát tekintve – a legtöbb roma az országban. Bár a 2011-es népszámláláskor a helyi lakosságnak mindössze 2,32 százaléka vallotta magát romának, ez az arány a valóságban vélhetően nagyobb. Floreáék valószínűleg úgy sakkoznak, hogy inkább elveszítik a szavazatok 2–3 százalékát roma oldalról, ha ezzel jóval több nackó szavazatot be tudnak söpörni mindössze két Facebook-agymenéssel – a különbség csak az, hogy ezúttal nem a magyarokat szidják.

A botrány pár napja azzal robbant ki, hogy Dorin Florea bejelentette a Facebook-oldalán: szociális feltételekhez kellene kötni a gyerekvállalást – mint a stabil munkahely és lakcím, a minimális iskolázottság stb. – mert sokan csak a gyermeknevelési támogatás miatt vállalnak utódokat.

Hirdetés