Közben persze lehet két szájjal szidni az romániai oktatási infrastruktúrába befektető magyar államot.
Emlékeztető: két bizarr botránnyal (is) indult az idei iskolaszezon. Az egyik Bánffyhunyadon zajlik, ahol az önkormányzat csak akkor hajlandó átvenni egy magyar állami támogatásból épült óvodát és bölcsődét, ha oda román gyerekek is járhatnak. A másik Nagyváradon történt, ahol a Nicolae Bălcescu iskola magyar diákjai a református egyház által felújított ingatlanba járhattak volna, ha ezt a román hivatalos nézőpont nem tekintette volna szegregációnak. Ez az ügy azóta megoldódott, mert román osztályok is költöztek az ingatlanba. Ha nem oldódott volna meg, a gyerekek a zsúfoltság okán mehettek volna két váltásban iskolába.
És akkor nézzünk egy másik, sajátosan hazai példát: a gyulafehérvári Avram Iancu Gimnázium népszerű iskola, sokan jelentkeznek oda. Igen ám, csak előállt az ismerős helyzet: nincs elég tanterem az épületben, tehát két váltásban kellett volna suliba járniuk a gyerekeknek. Na de a szülők ebbe nem egyeztek bele. Az illetékesek pedig tették, amit egy ilyen helyzetben tehettek (egy olyan országban, ahol az állam nem épít elég iskolát ott, ahol kellene): konténereket rendeltek. Amelyeknek – ez már csak apró mioritikus nyalánkság – augusztus 31-ére meg kellett volna érkezniük, de valamiért csak szeptember 13-án futottak be az udvarra. Szóval a gyerekek része a sportpálya mellett elhelyezett (persze árammal, fűtéssel, minden egyéb szükséges felszereléssel ellátott) konténerekben fog okulni. Rendes, becsületes tanterem híján, ugye.
Gyulafehérvár polgármestere annyit tett hozzá a dologhoz, hogy ha a konténeroktatás működik, máshol is bevezetik.
Tetszik érteni? Iskolát nem épít a tisztelt román állam. A konténeroktatást viszont támogatja. És közben ott szidja a magyar államot, ahol éri, amikor az masszív összegeket fektet be a de facto romániai közoktatásba.
Erre mit lehet mondani? Bezzeg Románia, az!
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.