// 2025. július 31., csütörtök // Oszkár

Úgy pusztul a Bánságban a magyar épített örökség, hogy az már a románoknak is fáj

// HIRDETÉS

Egy romokban álló mauzóleum váltotta ki a méltatlankodást.

Olyan siralmas állapotba került a Temesvár közelében található Papd egykori impozáns mauzóleuma, hogy az már egy ismert román tévés személyiségnél is kiverte a biztosítékot.

Dan Negru közösségi oldalán panaszkodott egy sort. Mint felidézte, gyerekkorában gyakran ellátogatott a faluban élő nagyszüleihez, és az épület már akkor is romos állapotban volt, azóta pedig még rosszabbul néz ki.

„Amikor hazatérnek az ausztriai sívakációról, álljanak meg, és nézzék meg Ausztria romániai maradványait! Papdon, a nagyszüleim háza mellett áll egy történelmi műemléknek számító templom, amely az Osztrák-magyar birodalom idején épült. Már gyerekkoromban is romos volt, és látom, hogyan haldoklik évről évre. A templom harangjait Bécsből rendelték, az épület pedig az egész osztrák-magyar birodalomban híres volt. Amit ők képesek voltak megépíteni, azt mi képesek voltunk lerombolni!”

- áll a bejegyzésben.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2858212020866387&set=pcb.2858212570866332&type=3&theater

Amelynek a történelmi hűség szempontjából némileg zavaros megjegyzései ellenére is igaza van.

A mauzóleum ugyanis nem osztrák „termék”, hanem a faluban kastélyt is építő báró Csávossy Gyula építtette családi mauzóleumként 1860-ban. Az épület pedig nem egy osztrák templomot idéz, hanem az esztergomi bazilikát.

Ettől függetlenül a bejegyzés szerzőjével csak egyetérteni tudunk: a magyar épített örökség ezen bánsági gyöngyszemét legalább az utolsó pillanatban meg kellene menteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro