// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Továbbra sincs influenza elleni oltás a patikákban, kétséges, hogy mikor lesz, de az illetékesek legalább derűlátók

// HIRDETÉS

Ha már a hatóságok arra biztatnak, hogy aki teheti, oltassa be magát.

Ha már a hatóságok arra biztatják a polgárokat, hogy a koronavírus-járvány és az influenza egymásra tevődését megelőzendő oltassák be magukat influenza ellen, akkor – idomulva a romániai mindennapokhoz – a gyógyszertárakban természetesen nem található influenza elleni vakcina.

A patikák még szeptemberben kaptak egy adagnyi oltást, viszont az a hatósági buzdítás nyomán pillanatok alatt elfogyott, és egyelőre nem is tudni, mikor érkezik újabb adag, hiszen világszerte nőtt a kereslet, a gyártók pedig nem tudják egyik napról növelni a kapacitást.

Eközben a kormány a tavalyi adag kétszeresét, hárommillió adag vakcinát rendelt meg a veszélyeztetett kategóriák oltására – ez azért jó, mert az érintettek ingyen kapják meg a háziorvosi rendelőkben.

Gindrovel Dumitra, a romániai háziorvosok társasága vakcinológiai csoportjának koordinátora ugyanakkor legalább igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy a nemzetközi ajánlások nyomán október 15-én kezdődött az oltási idény, de még most sincs gond, mivel a szezon novemberben, sőt december elején is tart, az influenzajárvány ugyanis általában a februári-márciusi időszakban tetőzik.

A háziorvosi rendelőkbe közben érkezik a kormány által megrendelt hárommillió ingyenes oltás, amelyet a 65 év fölötti idősek, a krónikus betegek, az otthonokban élő idősek és gyerekek, a terhes nők és az egészségügyi dolgozók kapnak meg.

Csakhogy – ha már Románia – jókora kommunikációs káosz alakult ki az influenzaoltás kapcsán is.

Így aztán a kormányzati buzdítás nyomán olyanok is megvásárolták és beadatták maguknak a patikában a vakcinát, akik ingyenes oltásra lennének jogosultak – vagyis ők is hozzájárultak ahhoz, hogy elfogyjanak a készletek.

Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Nos, az orvos azt mondja: ha az ingyenes oltási kampány végére marad még a vakcinából, akkor beadja azoknak, akik nem jogosultak ingyenes vakcinára, ha már a térítésmentes oltásra jogosultak elsiették a dolgot, és beadatták maguknak pénzért, a gyógyszertárakban viszont továbbra sem kapni, és nem is lehet tudni, mikor érkezik újabb szállítmány.

Mit is mondhatnánk erre?

A kormánynak a jelek szerint ezt is sikerült egy kicsit elszúrnia.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro