// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Több mint százezer teszt, több mint harmincezer új beteg: szoknunk kell a nagy járványszámokat

// HIRDETÉS

Bár tarol az omikron, a megbetegedések 20-25 százalékáért még mindig a koronavírus delta variánsa felel. Egyetlen nap alatt több száz fertőzött került kórházba.

Ahogy azt Alexandru Rafila egészségügyi miniszter is megjegyezte, csodálkozni nem érdemes azon, hogy egymás után dőlnek meg az esetszámrekordok mostanában, ez a tendencia várhatóan a jövő héten is tovább folytatódik.

Ez azzal is magyarázható, hogy az orvosok már naponta több mint százezer teszteredményből dolgoznak – újabban a háziorvosnál is lehet tesztelni, ez meg is dobta a végső számot –, s nem volt ez másképp az elmúlt 24 órában sem. Nézzünk néhány fontosabb adatot:

  • 31 683 új koronavírus-fertőzöttet írtak össze egyetlen nap alatt – ez a második legnagyobb esetszám a pandémia kezdete óta;
  • összesen 100 952 teszt eredményét vizsgálták meg, a pozitivitási ráta 31 százalékos;
  • 71 halálesetet hoztak összefüggésbe a fertőzéssel, közülük 57-en nem voltak beoltva.

Közben egyik napról a másikra közel 500 személy került kórházba, így jelenleg már 7834 állandó orvosi felügyeletre szoruló páciensről tudunk. Közülük 731-en intenzív terápiás ellátást kapnak, 620-an nincsenek beoltva.

Az már egyértelmű mindenki számára, hogy a járvány ötödik hullámát a vírus omikron variánsa dominálja,

az esetek 20-25 százalékáért azonban még mindig a delta a felelős,

ez a változat még mindig terjed és súlyosabb megbetegedést okoz(hat). A friss adatok szerint a koronavírusos betegeknek fenntartott kórházi ágyak egyharmada foglalt jelenleg, az intenzív osztályokon ez az arány még nem érte el a 40 százalékot.

Fejtörést okozhat viszont, hogy egyre több egészségügyi dolgozó kapja el a fertőzést, Alexandru Rafilának viszont erre is van egy javaslata: amennyiben a helyzet nagyon rosszra fordul – és mondjuk napi 70 ezer új esetet regisztrálnak –,

visszahívják dolgozni azokat az orvosokat és asszisztenseket, akik fertőzöttek ugyan,

de enyhe tüneteket produkálnak. Az egészségügyi miniszter korábban azt mondta, az ötödik hullám csúcsát vélhetően február közepén fogjuk elérni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro