// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tamás Sándor: nem felelnek meg a valóságnak a Kovászna megyei EU-s pályázatokról szóló minisztériumi közlések

// HIRDETÉS

A Kovászna megyei önkormányzat összesítése szerint Háromszék sokkal több pénzt hívott le, mint amennyi a minisztérium honlapján megjelenik.

Az európai uniós alapokért felelős minisztérium hivatalos adatai alapján hétfőn megírtuk, hogy Romániában Kovászna megye sereghajtónak számít az uniós pályázatok lehívásában, ha a szerződések számát és összértékét hasonlítjuk össze megyei szinten.

A minisztérium Kovászna megyét az utolsó helyre sorolta be 68 szerződéssel és 482 millió lej lehívásával. Erre reagált a Maszol-nak Tamás Sándor megyei tanácselnök, aki meglepődve a minisztériumi közléseken, a megyei önkormányzat összesítésével cáfolta az adatokat. Ezeket összevetette a Központi Fejlesztési Régió adataival is.

Számításai szerint:

  • a Kovászna Megyei Tanácsnak és a háromszéki városoknak 64 leszerződött vagy kivitelezés alatt álló uniós pályázata van több mint egymilliárd lej értékben;
  • a községek további 364 uniós pályázatot bonyolítanak le;
  • Sepsiszentgyörgy önkormányzatának 30 uniós pályázata volt, amelyek összértéke 600 millió lej (ez már önmagában több mint ami a minisztérium adatai szerint egész Kovászna megyére vonatkozóan megjelent);
  • Kézdivásárhely 14 uniós pályázatot nyert 130 millió lej értékben;
  • Kovászna város önkormányzatának 6 pályázata van közel 20 millió lej értékben;
  • és Barótnak 2 uniós pályázata van 7 millió lej értékben.

Mindezek alapján a tanácselnök megállapította, a minisztérium által közölt számok nem valóságosak, és leszögezte, jobban hisz a központi fejlesztési ügynökség nyilvántartásának, mint a minisztérium adatainak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro