MÓZES EDITH — Azt tartja a mondás, hogy alkalom szüli a tolvajt. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, bármi lehet „alkalom”. Az is például, hogy az európai menekültügy kapcsán a román kormányfő vadabbnál vadabb vádakat, alpári támadásokat fogalmazzon meg az „ősellenség”, a magyar kormány ellen.
SZŐCS LEVENTE — A probléma magyar szempontból az, hogy míg a budapesti álláspontot Európában nem sokan osztják –vagy ha mégis, jól titkolják –, addig a románok csupán visszhangozzák, amit Bécsből, Párizsból vagy Brüsszelből is hallunk.
FARKAS RÉKA — Veszélyes terepre tévedt az amúgy is zavartan bóklászó, hatalmát vesztett miniszterelnökünk. Kicsúszott kezéből pártja, kormánya és országa ellenőrzése, senki nem veszi már komolyan a nagyvilágban, nem tud megbirkózni belső ellenfeleivel, csatába indul hát Magyarország, a magyarok ellen.
FARCÁDI BOTOND — Igen fontos tehát a legfőbb ellenzéki alakulat állásfoglalása, a normalitás hangjának hitelességét azonban megkérdőjelezik azok a jogfosztások, amelyekre erdélyi nagyvárosokban – például Marosvásárhelyen, Kolozsváron – megválasztott saját polgármestereik vetemednek, valahányszor kétnyelvű feliratokról, táblákról, nyelvi jogok biztosításáról van szó.
SZŐCS LEVENTE — Ha a nagykövet nem volt tisztában a kijelentései várható hatásaival, akkor alkalmatlan. Ha viszont tudta, hogy milyen hatása lesz a megszólalásának, nyugodtan igazat adhatunk a román miniszterelnöknek: Zákonyi Botond provokált.
BALOGH LEVENTE — Miközben Magyarország a helyén kezeli az ügyet, és határozottan ugyan, de korrektül és csak külügyi államtitkári szinten reagált Ponta barátságtalan és sértõ kijelentéseire, Romániában a magát européernek és kisebbségbarátnak hirdetõ kormányfõ szintjén zajlik az uszítás.
GÁL MÁRIA — Szidhatjuk „a románokat”, lehet azzal magyarázni a legújabb diplomáciai csörte épp aktuális fejezetét is, hogy Ponta „a magyar kártya” előrángatásával próbálja menteni a menthetőt, de az alaphelyzet az, hogy ebben a térségben két lehetőség van – vagy együttműködés, vagy ellenségeskedés.
