// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Szerintünk kitalálja, milyen állampolgárságú tolvajok fosztogattak Németország árvíz sújtotta településein

// HIRDETÉS

A rendőrség több bűncselekményről is beszámolt.

Nem elég, hogy az elmúlt héten Németországot sújtó óriási esőzések nyomán áradások pusztítottak, amelyekben közel kétszázan meghaltak, és rengeteg településen dőltek össze házak, most még a természeti katasztrófa utáni másik rákfenével, a fosztogatókkal is meg kell küzdeniük.

Akiknek a tekintélyes része Romániából érkezett.

A beszámolók szerint péntek óta tizenhárom esetben riasztották a rendőrséget fosztogatók miatt az érintett térségben.

Pénteken a Nette nevű településen egy, a viharban megrongálódott bútorokkal teli furgon tűnt fel a helyieknek, ezt azonban szem elől tévesztették. Szombaton viszont ugyanott egy férfit vettek észre, aki a szeméthalmokból fémhulladékot pakolt fel egy teherautóra. Egy rendőrjárőr igazoltatta, és kiderült, hogy egy 47 éves, Dortmundban élő román állampolgárról van szó.

Szombaton egy, az út mentén leparkolt furgonban tárolt mosógépet és egyéb elektronikai cikkeket loptak el. Az ügyben két román férfi után nyomoznak, akik szintén Németországban élnek.

Vasárnap egy furgon utasai Altenában elektronikus cikkeket és fémet loptak az egyik, árvíz sújtotta utcában. Ebben az ügyben egy 23 éves, Attendornban élő román állampolgár ellen indult eljárás.

Egy másik, szintén elektronikus cikkeket érintő lopás ügyében egy bolgár férfit vettek őrizetbe.

A német rendőrség felkért mindenkit, hogy ha gyanús személyeket látnak az árvíz által érintett településeken, azonnal jelentsék őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.