// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Partiumi város is szerepel a járvány idején legbiztonságosabb helyek között, sőt már Románia meglátogatását is ajánlják

// HIRDETÉS

Ráadásul tekintélyes helyen.

Újabb okot kapott a büszkeségre Nagyvárad amúgy sem szerénységéről híres polgársága: Nagyszeben mellett a Partium fővárosa is fölkerült az EU által támogatott European Best Destinations ügynökség azon listájára, amelyen a koronavírus-járvány idején is biztonságos célpontok szerepelnek.

A városról szóló ajánlóban idézik az önkormányzat idegenforgalmi ügynöksége által megfogalmazott és mindenhova elküldött PR-szöveget, miszerint a város a szecesszió egyik gyöngyszeme, és az egyik legépebben megmaradt középkori várnak is otthont ad.

Emellett az egyik legszebb hely, amely kiválóan alkalmas a lassú, stresszmentes turistáskodásra.

Na és persze fürdőváros is, ott az élményfürdő, számos fesztiválnak ad otthont (mondjuk ez a járvány miatt pont nem igaz), ráadásul az ország zöld fővárosa.

Emellett hangulatos teraszokkal, trendi bárokkal is csalogatja a vendégeket.

Ami viszont már tényleg lényeges szempont a járvány kapcsán: a város önkormányzata már a járvány elején kiürítette a városi kórházat, és kizárólag Covid-kórházzá alakította, hogy más betegségben szenvedők ne is kerüljenek az intézményen belül a fertőzöttek közelébe.

Ez működött is, az egészségügyi személyzet sem fertőződött meg, ráadásul az egy főre jutó kórházi ágyak száma amúgy is nagyobb, mint Norvégiában, az Egyesült Királyságban vagy Írországban. (Az ellátás minőségéről nem esik szó, pedig hát…).

Minden esetre tény ami tény: Váradra tényleg érdemes ellátogatni.

Sőt már Románia imázsa sem olyan rossz, mint korábban: az idegenforgalmi népszerűsítő filmek és írások nagyágyúja, a Lonely Planet – ugyancsak a European Best Destinations alapján – az országot is fölvette a legbiztonságosabb helyszínek közé.

Olyannyira, hogy Grúzia (vagy Georgia, ahogy jobban tetszik), Görögország, Portugália és Horvátország után ötödik helyen ajánlja meglátogatásra.

Nem tudjuk, ön mennyire ért egyet ezzel a járvány romániai alakulásának fényében, de mindenképpen figyelemre méltó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro