A politikusok gyöngye, Viorel „Koronatagadó” Cataramă is köztük volt, neki köszönhetjük a videót is.
Két apró kis tüntetés is lezajlott hétfőn, a kora esti órákban Bukarestben: miközben több tucatnyian a két évvel ezelőtti tüntetés szétverésének második évfordulóján követelték az ügy újravizsgálását a kormánypalota közelében, picivel odébb pár vírustagadó állampolgár érezte úgy, hogy remek az időjárás egy kis köztéri ordibáláshoz.
A maroknyi jelenlévő többek közt „A második hullám mi vagyunk!”, „Le az orvosi diktatúrával!” és „Le a maszkkal!” feliratú táblákkal érkezett a helyszínre, melyről az elmúlt időben egyre nagyobb ökörségeket művelő és nyilatkozó Viorel „Koronatagadó” Cataramă tett közzé egy hangulatvideót. A jelenlévők természetesen egyetlen szabályt sem voltak hajlandók betartani, mert egy vérbeli vírustagadó maszkkal semmit nem ér, és távolságot sem tart, mert akkor mégis mi ellen tüntetne?
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.