// 2026. november 4., szerda // Károly

Öt hónap után találták meg a géppisztolyt, amelyet egy laktanyát őrző katonától loptak el

// HIRDETÉS

Nem a nyomozás, hanem a véletlen vezetett eredményre.

Jó hírrel szolgált a védelmi minisztérium: végre sikerült megtalálni azt a géppisztolyt és a hozzá járó 30 töltényt, amelyet még márciusban loptak el egy laktanyát őrző katonától a Konstanca megyei Mamaián.

A közlés szerint még múlt héten kerültek elő – de nem a nyomozó hatóságok hozzáértő és áldozatos tevékenysége nyomán, hanem a véletlennek köszönhetően.

Mint kiderült, a fegyvert a tolvaj nem vitte messze: a géppisztolyt és a töltényeket is a közelben,

alig 200 méterre a laktanyától találták meg,

amely egyébként a 110-es híradós egység bázisául szolgál.

Az értesülések szerint a szolgálatos katona éppen a laktanya körül takarított, amikor egy útmentén kidobott matracra lett figyelmes. Odament, arréb rúgta, alatta pedig ott volt a géppisztoly és a töltények is.

A fegyvert pókháló lepte, tehát már meglehetősen rég ott volt – valószínűleg a lopás óta. A tolvaj rejthette oda, amikor rájött, hogy a riadóztatott hatóságok által felállított útzárakon úgysem jutna túl vele.

A tolvaj kiléte ugyanakkor még mindig homályba vész.

Mint megírtuk, az incidens még március 19-én történt: a csuklyás elkövető hidegfegyvert használva támadt rá a katonára, akitől rövid dulakodást követően elvette a géppisztolyt, majd elszelelt.

A hatóságok azóta is keresik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro