// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Villámgyorsan kinevezték a perelőbajnok Györke Zoltánt Kolozs megye alprefektusává (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Nem húzták sokat az időt, mert minden egyes nap késedelemért fizetniük kellett volna.

Frissítés

Nem kellett sokat várni arra, hogy a kormány lépjen Györke Zoltán ügyében: csütörtök este végre valahára kinevezték Kolozs megye alprefektusává, ezért a tisztséget betöltő Budai Béla felmentésére volt szükség. Egy másik döntés értelmében Szeben megye alprefektusát, Rareş Macreát is eltávolították posztjáról.

Ha mi lennénk a román állam, soha többé nem húznánk ujjat Györke Zoltánnal, a kolozsvári köztisztviselő ugyanis immár tizenkét éve rendre megnyeri az őt ért igazságtalanságok miatt indított pereket.

Legutóbb ott tartottunk, hogy egy évvel ezelőtt ismét menesztették az alprefektusi székből – immár harmadjára –, Györke azonban úgy döntött, hogy ismét a bíróságon szerez érvényt a köztisztviselői törvény szerinti jogainak. Idén februárban – természetesen – ismét nyert, a bírák felfüggesztették a menesztéséről szóló kormányhatározatot.

Igen ám, csak a bírósági döntést nem hajtotta végre a kormány, ezért Györke Zoltán úgy döntött, hogy egyenesen Ludovic Orban kormányfőt pereli be emiatt.

Nem lesz nehéz kitalálni a legújabb fejleményt: Györke csütörtökön a Facebook-oldalán jelezte, hogy a törvényszék kártérítés kifizetésére kötelezte a miniszterelnököt, akinek az országos bruttó minimálbér húsz százalékát kell befizetnie minden nap késedelemért, egészen addig, míg Györke Zoltán ismét visszakapja az alprefektusi tisztségét.

A nyomatékosítás kedvéért a kolozsvári köztisztviselő Klaus Iohannis államfő figyelmét is felhívta egy átiratban arra, hogy a kormány törvénytelenül járt el az ügyében, választ azonban még nem kapott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro