// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Omikron-hatás: Európa szigorít, Románia lazít, a járványgörbe nyújtózkodik

// HIRDETÉS

A lazítások éppen jókor jönnek, a rendőrök amúgy sem büntetik a szabályszegőket, mert elégedetlenek a bérükkel.

Bár a lakosságot most leginkább az foglalkoztatja, hogy milyen lazításokkal oldják fel az elhúzódó negyedik járványhullám szigorát, és miként érinti mindez a karácsonyi bevásárlás rohamtempós időszakát (arról van szó, hogy negatív teszttel is lehet majd plázázni), nem árt tisztában lenni az aktuális esetszámokkal, melyek továbbra is biztató csökkenést mutatnak.

Azt nem lehet tudni, hogy meddig marad így,

hiszen Nyugat-Európa több országát újabb korlátozások bevezetésére kényszerítette az egyre inkább terjedő omikron vírusvariáns, mely ugyan Romániába is belopakodott, a hatóságok a járványgörbe lefelé ívelésén felbuzdulva a lazítások mellett döntöttek. Igaz, ezzel párhuzamosan már készülnek az újabb növekedésre.

Ahogy Alexandru Rafila egészségügyi miniszter fogalmazott,

a szigorú, de be nem tartott szabályok helyett jobbak a megengedőbb, de következetesen betartott regulák.

Arra nem tért ki, hogy a rendőrök a többszörösen elhalasztott bértörvény gyakorlatba ültetésének késlekedése miatti tiltakozásképpen nem állítanak ki pénzbüntetéseket, csak figyelmeztetik a szabályszegőket, így gyakorlatilag hozhatnak bármilyen korlátozást, a lakosság egy része biztosan nem fogja betartani ezeket.

Ami az esetszámokat illeti, közel 1300 fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában,

ami nagyjából az elmúlt hét átlagának felel meg. Egy hónappal ezelőtt még hatszor ennyi új fertőzött volt egyetlen nap alatt. Csökken az intenzív osztályokon ápolt betegek száma, a közel ötezer kórházi beutaltból 807-en vannak súlyos állapotban, többségük oltatlan (66 személy van az oltás ellenére súlyos állapotban). Kereken száz halálesetet jelentettek a hatóságoknak, ebből 85-en oltatlanok voltak.

A legtöbb új esetet – Bukaresten (179) kívül – Temes (84), Arad (83), Kolozs (75), Brassó (70) és Bihar (64) megyében regisztrálták. Már csak Arad megye sárga besorolású, a többiben a zöld forgatókönyv van érvényben.

A járványmutatók csökkenése és a lazítás máris visszavette az oltakozási kedvet: kedden alig tízezren kérték az első oltást, míg a másodikat 12 680-an, a harmadikat 17 778-an. Jelenleg a lakosság 39,17%-a kapta meg mindkét oltását, ami nem túl biztató egy várható ötödik járványhullám küszöbén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro