„Lyukas Toka” szerint: irgum-burgum, és egyébként is: azt a piculáját!
Indokolatlannak tartja Adrian „Lyukas Toka” Năstase 2002-ben kapott állami kitüntetése visszavonását. Ez pontosan megmutatja, mennyire sokfélék vagyunk mi, emberek, hiszen sokan azt tartották indokolatlannak, hogy a volt miniszterelnök, exbörtöntöltelék megkapta annak idején a Románia Csillaga kitüntetést.
Ez olyasmi, mint a Csillag Születik, csak a politikában, és énekelni sem kell tudni hozzá.
Klaus Iohannis államfő kedden jelentette be, hogy visszavonja a Románia Csillagát az érdemrend valamennyi olyan birtokosától, akiket büntetőperben jogerősen elítéltek. Talán érdemes visszamelékezni, hogy a PSD egyik korábbi üstökös csillagát még 2012-ben ítélték el először, 2004-es államelnöki kampányához (többek között a későbbi győztes hajóskapitánnyal, Traian Băsescuval versenyzett) ugyanis törvénytelenül gyűjtött pénzt vállalkozóktól és magánszemélyektől.
Így sokan Băsescu bosszújának tekintik lecsukatását.
Adrian Năstase már akkor bizonyságot tett drámai érzékéről : amikor az elfogatóparancsot lobogtató közegek beléptek a szobájába, egy kilenc milliméteressel tokán lőtte magát, hátha így megússza a börit, de nem úszta meg.
Másodszor 2014-ben ítélték el, szintén egy rakás pénz törvénytelen elfogadása miatt, ekkor már nem kísérletezett álöngyilkossággal.
A mostani botrány egyébként onnan robbant ki, hogy a Cotroceni-palota eseményszervezői az összes korábbi kitüntetetthez hasonlóan véletlenül Năstasét is meghívták a román nemzeti ünnepre szervezett fogadásra. Iohannis kínjában azzal korrigálta sleppje baklövését, hogy villámgyorsan visszavont pár csillagot pár jómadártól.
Erre Năstase azt írta a blogján: abban a reményben ment el a fogadásra, hogy második mandátumában Iohannis „megpróbál majd hozzájárulni a nemzeti megbékéléshez, miután az elmúlt években széthúzást szított”, de tévedett.
Szerinte megvalósításait, amelyekkel kiérdemelte a kitüntetést, nem tudják kitörölni a történelemkönyvekből, és ezek bármikor összemérhetők Iohannis „jelentéktelen tevékenységével”.
Utóbbi kijelentéssel egyetértünk.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.