// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nem kéne belenyugodni: sok az új fertőzött, sok beteget kezelnek az intenzíven, sok a haláleset

// HIRDETÉS

Ha nem viselkedünk mindannyian felelősségteljesen, valóban kemény (vagy ha tetszik, beteg) ősz elé nézünk.

Lehet szeretni (vagy nem szeretni) Raed Arafat belügyi államtitkárt, tény, hogy alapos rálátása van a hazai koronajárvány-helyzetre. És épp a minap jelentette ki: lényegében azok a számok, amelyek fölött szörnyülködünk (vagy amelyekre egyesek csak legyintenek), szóval a járványszámok tőlünk is függenek. Különös tekintettel arra, hogy a számok mögött beteg emberek, életveszélybe kerülő emberek és a legrosszabb esetben elhunyt emberek vannak.

Így olvassuk hát a legfrissebb hivatalos adatokat, főleg ezen a hétvégén, amikor tudjuk, hatalmas népességmozgásra lehet számítani, hiszen Romániában (is) éppen most következik az egyik legfontosabb vallásos ünnep: Nagyboldogasszony ünnepéről van szó.

Tehát, a pénteki hivatalos adatok szerint az utóbbi 24 órában 1415 új megbetegedést azonosítottak (olyan betegekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív koronavírus-tesztjük). Az újratesztelések további 611 esetben igazolták a koronavírus jelenlétét a szervezetben.

Az elvégzett tesztek száma illeszkedik a heti átlagba: összesen 22 914 tesztet végeztek az utóbbi egy nap leforgása alatt, ebből 13 439-et a járványügyi protokoll alapján, 9475-öt pedig állampolgári kérésre. Van még 4873 teszt, amelyeket ugyan korábban végeztek, de az eredményeket a pénteki hivatalos adatokhoz csatolták. A fenti számok alapján kiszámíthatjuk az aktív betegek arányát, amely az elmúlt 24 órában 6,17%, tehát az egy nappal korábbi nagyon rekordos 6,42% után némileg reményt keltő csökkenést jelöl.

Az elmúlt nap során 473 súlyos beteget kezeltek (kezelnek) az ország intenzív osztályain. Ez ugyan picivel kevesebb, mint az egy nappal korábbi 478, de megint igaza van Arafat államtitkárnak: ilyen magas számok mellett bizony joggal lehet tartani az amúgy is elég törékeny román közegészségügyi rendszer telítődésétől, amikor eljön az a horrorisztikus pillanat, hogy az orvosnak döntenie kell, melyik súlyos esetet utalja az intenzívre. Na, ide nem kéne eljutni!

A halálesetek gyászos csütörtöki rekordja után elmondható (bár ez a járványszám csak 0 esetén adhat okot örömre), hogy péntekre valamivel csökkent a koronavírushoz köthető halálesetek száma: 44 beteg hunyt el (29 férfi és 15 nő).

Ami a megyék fertőzöttségét illeti, a fővárost érthető okokból nem lehet „legyőzni”: Bukarest továbbra is az első helyen áll, 172 új megbetegedéssel. A további sorrend a következő: Prahova megye (78), Argeș megye (68), Vaslui megye (64), Dâmbovița megye (59). Aki kíváncsi a saját megyéjében regisztrált adatokra, tessék:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro