Meg ahhoz is, hogy a diákoknak testnevelésórán ne kelljen maszkot viselniük.
FRISSÍTVE - Az egészségügyi minisztérium szerdán már válaszolt is az oktatási tárca kérésére, és egyértelműen elutasította azt a kérést, hogy a diákok ne viseljenek maszkot a tornateremben megtartott tornaórákon.
A tárca szerint a maszk nem nehezíti számottevő mértékben a légzést, ugyanakkor fizikai erőkifejtés közben nagyobb mértékben kerülnek a levegőbe olyan aeroszolok, amelyek koronavírust tartalmazhatnak.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter erre válaszul azt mondta: a szülők és a pedagógusok kérése nyomán továbbra is a maszkmentes tornaórákat szorgalmazza.
Egyben kijelentette: reméli, senki sem gondolja, hogy az iskolák megnyitása miatt indult ismét emelkedésnek a járványgörbe.
Bár az egészségügyi tárca is ódzkodik, és a diákok érdekképviselete is jelezte, nem ért egyet a kezdeményezéssel, az oktatási tárca nem visszakozott: ragaszkodik ahhoz, hogy a diákok jelen legyenek az iskolában bizonyos esetekben akkor is, ha amúgy a járványhelyzet miatt online oktatás lenne indokolt.
A tárca államtitkára, Sorin Ion kedden este elárulta, hivatalosan kérték az egészségügyi minisztériumtól: járuljon hozzá, hogy a korábbi online oktatás miatt kiesett tananyag bepótlására szolgáló órákat a diákok fizikai jelenlétében tartsák meg.
Az oktatási tárca szerint ezeknek az óráknak hamarosan el kell kezdődniük, és csakis akkor lehetnek hatékonyak, ha a diákok jelen vannak az órákon.
Persze ez csak a zöld, a sárga és a vörös forgatókönyv esetén érvényes, ha egy település a magas esetszám miatt karanténba kerül, akkor már nem erőltetik a jelenléti oktatást.
A minisztérium szerint megoldható, hogy a diákok kis, átlagosan 12 fős csoportokban vegyenek részt ezeken az órákon.
Azt is javasolták, hogy a speciális oktatásban részt vevő diákok is jelenléti oktatásban tanulhassanak, mivel egyrészt ők amúgy is kis, általában 10 fős csoportokban tanulnak, másrészt esetükben sem hatékony az online oktatás.
Azt is kérték, hogy a végzős évfolyamok, vagyis a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek próbavizsgáit szintén fizikai jelenléttel szervezzék meg, mint ahogy természetesen magát a képességfelmérőt és az érettségit is, hiszen ezek esetében online formában nem zárható ki teljes mértékben a csalás lehetősége.
Emellett azt is kérték, hogy az egészségügyi tárca végre hagyja jóvá, hogy legalább a szabadban megtartott testnevelésórákon ne kelljen maszkban fulladozniuk és izzadniuk a diákoknak, de amúgy a fizikai távolságtartás szavatolásával, és folyamatos szellőztetés mellett a termekben sem tartják indokoltnak a folyamatos maszkviselést.
Ebben egyébként az Egészségügyi Világszervezet is hasonló állásponton van, hiszen a sportolás közbeni fizikai erőkifejtés miatt átizzadó maszkok sokkal többet ártanak, mint használnak.
Ez utóbbival vélhetően a diákok is egyetértenek, a jelenléti oktatás forszírozásával viszont nem – mint megírtuk, az Országos Diáktanács az iskolák hiányos higiéniai felszereltsége miatt ellenzi a tervet.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.