// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nagybánya rovott múltú polgármestere fickósan helyrerománosította a magyar feliratokat (VIDEÓkkal)

// HIRDETÉS

A Gesztenyefesztivál előkészületei közepette hangzott el az oszthatatlan nemzetállami parancs. Az RMDSZ lépett. A polgármester is.

A nagybányai Gesztenyefesztivál idén szeptember 23. és 25. között, vagyis éppen zajlik. És ilyenkor szokás szerint érkeznek a résztvevők, épülnek a bódék, rakodnak az árusok.

Na de Cătălin Cherecheș, Nagybánya polgármestere (akinek rovott múltjáról itt, itt meg itt lehet olvasni) olyan ember, aki a saját szemével győződik meg arról, hogy minden, de minden rendben van a helyszínen. És egy kürtős kalácsot áruló bódé előtt szinte a földbe gyökerezett a lába.

Mert hogy a bódén azt olvashatta, hogy kürtős kalács.

Így, magyarul. Na és ekkor horgadt föl Cherecheș mesterben az egységes és oszthatatlan nemzetállami indulat. Ugyanis ezt mondta, idézzük:

„Van egy kérésem. (Kérést mondott, de nem az következett, hanem parancs – a szerk.) Beszereznek nekem egy trikolórt és szépen felteszik oda.”

És a bírót körülzsizsegő szolgahad nem azt mondta, hogy na de polgármester úr, ez talán túlzás, hanem ezt: Jó! Igenis, értettük!

Ezzel a városvezér továbbmasírozott, kísérete meg utána. És akkor megint rendelkezett egyet a főnök:

„És oda is. Ahol nem értjük, mit ír (értsd, mi, románok – a szerk.), oda teszünk egy román trikolórt.”

Mire a szolgák ismét: Igenis!

Szép, mi? Erdélyi multikulturális paradicsom, az. Szerencsére Dan Ivan, az USR szenátora videót készített a durva esetről, tessék:

https://www.facebook.com/watch/?v=609348990922511&extid=CL-UNK-UNK-UNK-AN_GK0T-GK1C&ref=sharing

A parancsot tett követte, persze, csak hát amolyan romániai jóvanazúgy-módra. A trikolórok nem a magyar szavakra kerültek, hanem a bódé elejére, kétoldalt, a homlokzaton található KÜRTŐS szót egy COZONAC feliratú táblával takarták le.

A történetre Adrian Szelmenczi újságíró, emberi jogi aktivista is reagált egy Facebook-posztban. Felidézte, hogy a Cioloș-kormány idején, amikor Bukarestben megjelentek bizonyos rasszista feliratok, mire a kormány miniszterei saját kezűleg takarították el őket.

Szelmenczi szerint ebben az esetben is az kellene történjen, hogy minden jóérzésű politikus elmegy Nagybányár, leszedi a zászlókat és bocsánatot kér az érustól, akit csupán azért zaklattak, mert magyar.

Na ja, ez lenne az igazi erdélyi multikulturális paradicsom.

De ehelyett az van, amit fennebb vázoltunk: a mai napi mioritikus valóság.

https://www.facebook.com/1554613870/posts/pfbid0Z2FKYaTgUokBcR9D2jCQj6EZ7ZQF8ktsf4NHH6BsgnoSDK9nX9qqdGRFsgxW3LT5l/

A nagybányai RMDSZ „érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja”

Cherecheș intézkedését, amelynek nyomán a kürtőskalácsot árusító standoknál a magyar feliratot eltakarták a román trikolórral.

Reagálásukban azt írják: Pap Zsolt István RMDSZ-es polgármester péntek reggel elrendelte a csütörtökön elhelyezett zászlók eltávolítását.

A polgármester  – ha már beleállt a témába –, nem hagyta reagálás nélkül a fejleményt. Pénteken fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Nagybánya neve Baia Mare, akkor is, ha udvariasságból elfogadják, hogy itt-ott megjelenjen a Nagybánya elnevezés is.

„Egy olyan városban, amelynek a neve Baia Mare, ha én elmegyek kenyeret venni, akkor ott, ahová én vásárolni megyek, azt írja: Pâine és nem azt, hogy Kenyér. Ha nem akarják megváltoztatni a Kenyér feliratot, akkor tegyék mellé a román zászlót! Akkor értem, hogy én, a román is bemehetek oda. De ha magyarul írja, akkor azt jelenti, hogy nem nekem, a románnak szól. A románnak, akiről egyesek úgy gondolják, hogy papagájként kell szótárakban megnéznie, mit is jelent az, amit mások magyarul odaírnak.”

– mondta meg a tutit Cătălin Cherecheș, Baia Mare román város román polgármestere.

Emiatt – folytatta –, mivel az ő ( a polgármester) egyik magyar képviselője, aki „látszólag”a város alpolgármestere megengedte magának, hogy rátegye a kezét a román zászlóra és eltávolítsa,

„ettől a másodperctől visszavonom minden alpolgármesteri megbízatását”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro