Miért jelentenek fenyegetést a keletiek az „új rendre”?

Jelen szöveg a Cotidianul oldalán megjelent cikk fordítása.

Rod Dreher újságíró az American Conservative folyóirat egyik jelentős szerkesztője. Együttműködött már a The Wall Street Journal-lel, a New York Post-tal, a CNN-nel, a BBC-vel. Most egyik könyve újraírásán dolgozik – Hogyan ne élj hazugságban: miként állj ellen a kialakulóban lévő új totalitarizmusnak. A címet Alekszandr Szolzsenyicin egyik esszéje, a Hogyan ne élj hazugságban ihlette. „A hazugságok csak erőszakkal maradhatnak fenn”, írta Szolzsenyicin. Minél merészebb és aljasabb a hazugság, annál kitartóbban követelik majd az igazodást és az ellenkezés felszámolását.

Rod Dreher egy amerikai egyetemi professzornővel beszélgetett, aki fiatalon hagyta el Oroszországot, nem sokkal a Szovjetunió szétesése után. „Nem árulhatom el a nevét, Clarissának fogom nevezni, mert fél a munkahelyi bosszútól. El kell mondanom, hogy az általam megkérdezett, bármelyik volt kommunista országból származó professzor sem akarta neve nyilvánosságra kerülését – mindez a Szabadság Hazájában. Mert attól félnek, hogy szakmai gondjaik lesznek, mert az identitáspolitikáról, és a társadalmi igazságosságról, és a politikai korrektségről beszéltek”.

Az alábbiakban néhány részlet következik az interjúból, amit Rod Dreher készített Clarissával, az amerikai professzorral, aki a Szovjetunióban töltötte a gyermekkorát és ifjúkora egy részét. Az alábbiakat Soros György idén, Davosban tett bejelentésének fényében olvashatjuk – egymilliárd dollárt fektet majd be a Nyitott Társadalom Egyetemi Hálózatba (Open Society University Network – OSUN), amiről azt állítja, hogy élete legnagyobb projektje. Soros azt sugallja, hogy az OSUN egy globális méretű Közép-Európai Egyetem lesz. Egy évvel korábban pedig Barack Obama nyilatkozta azt, hogy létre akar hozni egy „társadalmi változást szolgáló egyetemet”, mely fiatal vezetőket, „egymillió Barackot és Michelle-t” termel ki majd magából szerte a világon.

A Dreher által megkérdezett professzor szavai betekintést nyújthatnak abba, hogy miként gondolkodnak majd ezek az új vezetők. De a politikai korrektség offenzíváját is megmagyarázhatják a közép- és kelet-európai térségben és az ezekben az államokban létrejött úgynevezett „illiberális” és nacionalista választ is. Az lehet a magyarázat, hogy a kelet-európaiak – a nyugatiakkal ellentétben – még mindig tudják, hova vezethet a túlzásba vitt politikai korrektség, ami miatt elmarasztalóan lehet rájuk nézni.

Az új nevelés

„Az akadémiai karrier elején állókkal foglalkozom. Szerettem ezt csinálni, de most már nem szeretem. Ezek a végzősök semmit sem produkálnak. Nem egyebek holmi politikailag korrekt szlogenek gyűjteményénél. Nem tudom, mit tegyek. Amikor beszélgetni kezdünk, ezek a fiatalok nem értik, hogy mit akarunk tőlük. Így nevelték őket és ezt reprodukálják. Ezt látom azoknál is, akik éppen csak bekerültek az egyetemre. Úgy tűnik, hogy az iskolában csak dogmákat tanulnak. Tabula rasa-k. Semmit sem tudnak – csak szlogeneket ismételgetnek, ha pedig arra kéred őket, hogy magyarázzák meg azokat, semmit nem képesek mondani.

A Szovjetunióban, amikor beszámoló megírását kérték egy egyetemi hallgatótól, ő tudta, hogy csak a könyvtár megfelelő könyveit kell kikérnie és szóról szóra kimásolnia belőlük az anyagot anélkül, hogy egy kicsit is eltérne tőle. Ez volt a dolgozata. Amikor a családom távozott és Kanadába érkeztünk, bekerültem egy ottani egyetemre. Nem tudtam elhinni, hogy a professzor azt akarja, hogy a saját fejemmel gondolkodjak. Hihetetlen érzés volt! Elmondani azt, amit gondolsz. Felszabadító dolog volt. Most viszont olyan fiatalokat látok, akik olyanok, mint mi voltunk a Szovjetunióban. Félnek maguktól gondolkodni. Csak a ’helyes’ választ akarják tudni és aztán azt ismételgetik. Lehangoló”.

Az új totalitarizmus

„Az a gond, hogy a totalitarizmust sokan a teljhatalmú állammal társítják és azt hiszik, hogy ha nem az állam felől érkezik, akkor nem totalitarizmus. Most nem az államtól érkeznek azok, amikkel dolgunk van. Senki sem tart attól, hogy a kormány ráküldi a politikai rendőrséget és valami verembe vet minket. Ilyenre nem fog sor kerülni. Nem. De félünk attól, hogy megaláznak bennünket, nem tudunk tisztességesen élni, páriává, kitaszítottá, megsemmisítetté válunk. Ehhez nincs szükség kormányra, főleg a közösségi média korában”.

„Azt szeretném, ha az egyetemen lenne egy titkos kézfogásunk. Ismerek néhány professzort, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. De mindegyik annyira bezárkózik, hogy lehetetlenség elbeszélgetni velük. Van a kampuszon egy csapat, amelyik a nem-konform viselkedést figyeli. A Szovjetunióban is volt ilyenünk. Ennek a csapatnak a tagjai most egyetemi hallgatók, de néhány év múlva dolgozni fognak”.

Clarissa elmeséli, hogy a sokszínűségi elv betartását figyelő csapat megvádolta, hogy baja van a transzszexuálisokkal. Miért? Mert egy latin-amerikai származású diáklány megkérdezte tőle, hogy miért nem használja a „latinx” kifejezést (amerikai neologizmus a latin-amerikai transzszexuálisokra). A spanyolul beszélő professzor azt mondta, hogy az egyesült államokbeli hispán közösség nem nézi jó szemmel ezt a kifejezést. Ez elég volt ahhoz, hogy az egyetemi campus „sokszínűségi rendőrsége” „transzfóbiával” vádolja. Egy kis amerikai állami egyetemről beszélünk, ahogy arról Rod Dreher tájékoztat minket.

A politikai korrektség és a nagy korporációk

Mi történik, amikor az így nevelt fiatalok kilépnek az életbe, a korporatista életbe? A Rod Dreherrel egy évvel ezelőtt folytatott egyik beszélgetésében a professzornőnk azt állította, hogy „a nagy multinacionális korporációk aláássák a nemzetállamot”. A Dreher által közzétett cikkből idézünk: „Azt mondta, hogy a korporatista Amerikában a politikai korrektséget fegyverként használják arra, hogy megszabaduljanak a munkahelyi versenytársaktól. Azt mondta, hogy ’Az emberek rájöttek, az ideológiai tisztasági teszteket fel tudják használni azoknak a kizárására, akik az állásodért versenyeznek. A progresszív erők totális szövetségesei a globalista kapitalizmusnak’”.

„Azt is elmondta, hogy az emberek nem is tudják, mennyire sebezhetőek e mentalitással szemben, és ez a közösség médiának tudható be. ’Nem tudhatod, hogy holnap mit vetnek majd a szemedre. Nem tudod, hogy milyen ma megtett vagy elmondott teljesen normális dolgot használnak majd fel holnap arra, hogy tönkretegyenek. Azok nagyon jól ismerik ezt, akik a Szovjetunióban éltek. Tudjuk, hogy miként működik. Ezért a hozzám hasonlóknak csalódást okoznak ezek az idők’”.

Amerika totalitarizmussal szembeni sebezhetőségéről

„Az amerikai kiválóságról van szó. Azt hiszitek, hogy különleges nép vagytok, hogy mindent jól fogtok csinálni. Azt hiszitek, hogy ha majd szocializmus lesz Amerikában, akkor helyesen fogjátok alkalmazni. Ez nem így van! Ha tíz évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy azt fogom majd látni Amerikában, amit most látok, kinevettem volna. De most ez történik. Ezt látom a barátaimnál. Olyan, mintha szétesne az elméjük.

Miután elveszik tőled a vallást, új erkölcsi törvényt fogsz keresni magadnak. Valami mást, akár a valláson kívül is. Ezt látjuk most az identitáspolitikával… A Szovjetunióban, amikor kicsi voltam, mindenhol cinizmust láttam. Senki sem hitt semmiben. Azt hittem, hogy a cinikus filozófia a legrosszabb dolog a világon. Nem így van. A cinizmus és a kritikus szellem hiánya, bármi kritika nélküli elfogadása a legrosszabb dolog. A mai emberek tényleg hisznek ebben az egész politikailag korrekt ideológiában. Ez az igazán ijesztő.

Van egy barátnőm, aki hisz ebben. Ez az ideológia abból a hitből indul ki, hogy ha valaki akár csak egy millimétert is eltávolodik a dogmától, akkor ő gonosz, gyűlölettel teli bigott ember. Amikor nem értek egyet vele, akkor látom, hogy nem tudja felfogni, miként gondolkodhatom másképpen. Tudja, hogy jó ember vagyok, de nem tudja felfogni, hogy miért nem értek vele egyet. Nem tudja megérteni, hogy miért. És ő képzett ember. Egyetemi professzor.

Az értelmiségiek veszélyes játékot játszanak. Azt hiszik, hogy képesek lesznek majd ellenőrizni. Azt hiszik, hogy amint sikerül az eszméiket rákényszeríteniük a társadalomra, képesek lesznek majd ellenőrizni azokat. Ez nevetséges. Az értelmiségiek lesznek az elsők, akik ellen a rendszer fel fog lépni, mert ők lehetnének az elsők, akik észreveszik annak a rendszernek a gondjait. Senki sem lesz biztonságban. Senki sem tud arra megesküdni, hogy elég lojális egy ilyenfajta rendszerhez, hogy védve legyen”.

Clarissa azt mondja, hogy amikor a szüleinek elmeséli azt, ami az amerikai akadémiai körökben történik, ők megdöbbennek és azt mondják: „Ez volt a Szovjetunióban is”.