// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Mi ebben a ráció? Csúfosan leszerepelt Románia egy nemzetközi vásáron, ezért idén már nem megy el a többire

// HIRDETÉS

Ezzel a lendülettel az egész szaktárca lehúzhatná a rolót.

Észszerűtlen módon próbálja csillapítani a turisztikai minisztérium a New York-i nemzetközi turisztikai vásáron való, nyolcezer dolárt érő leszereplésének botrányát: felfüggeszti a részvételt a hasonló eseményeken mindaddig, amíg össze nem áll egy egységes arculatot mutató országstand.

Fotó forrása: Facebook

Eddig azt hittük, hogy az idegenforgalom pörgetésére hivatott szakminisztérium kézben tartja a külföldi megjelenéseket, de ahogy a fenti ábra is mutatja, valójában fogalma sincs, hogy a nemzetközi vásárokra delegált tisztviselők mit és hogyan mutatnak be az országból. Ilyen nevetséges formában – vászonra csíptetett A4-es formátumú papírfotókkal – tényleg semmi értelme külföldön népszerűsíteni Romániát,

egyúttal a szaktárca is lehúzhatná a rolót, mert az egyik legfontosabb feladatába bukott bele.

A felelősök megkeresését Románia egyesült államokbeli nagykövete, Andrei Muraru is sürgeti, aki botrányosnak és szégyenteljesnek nevezte a részvételt, és lemondásokat vár.

A botrány miatt többen is bírálták a turisztikai minisztert, Charlie Ottley, a Wild Carpathia dokumentumfilm rendezője például kifejtette: nevetség tárgyává teszik a világ előtt Romániát azzal, hogy fogalmuk sincs, miként népszerűsítsék a turisták körében.

Eugen Tomac, a Népi Mozgalmom Párt parlamenti képviselője a minisztérium létezésének értelmét vonta kérdőre, tekintettel arra, hogy képtelen néhány alapvető lépést megtenni, legalább hazánk turisztikai látványosságait az online térben románul és angolul is megjeleníteni. Folyamatos beruházásra van szükség a turizmus terén, mert Románia megérdemli, hogy felfedezzék – írta.

Közben Daniel Cadariu turisztikai minisztert behívták a képviselőház szakbizottsága elé,

melyet az USR-s Claudiu Năsui vezet. A valós gond szerinte az, hogy a minisztérium tele van alig dolgozó, nagy fizetést felmarkoló pártaktivistával, akik semmi eredményt nem tudnak felmutatni. Marcel Ciolacu, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke sem hagyta ki a lehetőséget, hogy bírálja a PNL-s minisztert. Mint mondta, ugyanazt a szégyent érezte, mint minden román állampolgár a fotó miatt.

A turisztikai miniszter, Constantin-Daniel Cadariu lemondás helyett egyelőre kedden annyit közölt, hogy ezentúl a szaktárca két nemrég alakult alintézménye, a Nemzeti Idegenforgalmi Márkatanács (CBTN) és az Idegenfogalmi Konzultatív Tanács (CCT) veszi át Románia nemzetközi turisztikai piacon történő szerepeltetését. Az országstandok kialakításához a két tanács jóváhagyására lesz szükség,

mintha ez garanciát jelentene arra, hogy a New York-i Travel and Adventure Show rendezvényen való leszereplés ne ismétlődjön meg.

Legalább a botrányért felelős munkatársakat és az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő gazdasági attasékat fegyelmi bizottság állítják, mert rossz színben tüntették fel az országot – ha ez bárkit is kárpótolna azért a szekunder szégyenért, amit a fotó láttán érzett.

Idén hat nemzetközi vásár lett volna betervezve, Frankfurtban, Dubajban, Lengyelországban, Sanghajban, Spanyolországban és Londonban. Utóbbi a világ legrangosabb nemzetközi turisztikai eseménye.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.