Mi a jobb? Rakéták vagy kórházi felszerelések?

Jelen szöveg a Libertatea oldalon megjelent cikk fordítása.

Románia az utóbbi négy évben jelentős összegeket fordított fegyverek beszerzésére. Klaus Iohannis elnök kérésére nőtt a GDP védelemre fordított része. Románia a NATO azon kevés tagországai közé tartozik, melyek betartják ezt az ajánlást és három egymást követő évben a GDP 2 százalékát fordította védelemre.

Ebben a témában nem voltak politikai viták. A kormánypártok politikai színétől függetlenül, a parlamenti vitáktól és az utcai feszültségektől függetlenül, a kormányok és a Parlament megértették és teljesítették az elnök követelését.

Minden párt prioritásnak tartja a fegyverkezéssel kapcsolatos kiadásokat

A költségvetési pénzek ilyen célú felhasználásával szembeni ellenállás jelentéktelen volt, a beszerzések átláthatóságának hiányával és a beszerzett termékek minőségével (használt repülők, például) kapcsolatos bírálatokat semmibe vették. Figyelmen kívül hagyták az olyan érveket, hogy Romániának más sürgős igényei vannak vagy nem engedhet meg magának ilyen ütemű fegyverkezési kiadásokat. Azokat, akik azt mondták, hogy az oktatásba vagy egészségügybe történő befektetések sürgősebbek, orosz bérenceknek, hasznos idiótáknak és más hasonlóknak nevezték.

A fegyverzetbe az utóbbi 3 évben történt masszív befektetést egy oroszok vagy a közel-keleti országok részéről állítólag bekövetkező jövőbeni támadás lehetőségével indokolták meg. Valóságos fegyverkezéspárti propagandaapparátus dobott be a közbeszédbe érveket a gyors fegyverkezés mellett, a kevés bíráló hang ellensúlyozására és befeketítésére.

A fegyverkezéspárti elmélet nagy vonalakban azt állította, hogy jó előrelátónak lenni, ne nézzük a pénzt és a beszerzések lebonyolítását, mert soha nem lehet tudni. És jó, ha az állam rendelkezik a szükséges katonai felszerelésekkel ahhoz, hogy megvédje a társadalmat egy jövőbeni katonai konfliktus esetében. Nem szabad kukacoskodni, amikor az ország integritásáról és a lakosság biztonságáról van szó, támogatnunk kell a befektetést egy erős államba. És adtak. Még előre is, ahogy az tavaly ősszel, az új kormány beiktatásakor történt. Dragnea is adott, Viorica is (Viorica Dăncilă – a szerk.), Orban is adott, de Iohannis is. Közpénzből adtak és felvilágosítottak minket, hogy muszáj.

Hogyan vált üzletté az egészségügyi rendszer?

De ugyanez az óvatosságot és a társadalomnak bizonyos egészségügyi természetű hipotetikus kockázatokkal szembeni megvédésére irányuló kiadások szükségességét hirdető logika nem működött akkor, amikor egy hatékony egészségügyi rendszerbe történő beruházásokról volt szó. A kórházi infrastruktúrába, az egészségügyi felszerelésekbe és személyzetbe történő kormányzati beruházások nem örvendtek ugyanakkora érdeklődésnek és támogatásnak a politikai pártok és az elnök részéről.

Az egészségügy esetében nem merült fel egy paktum szüksége, mely egy sor beruházást és lépést írna elő, melyekkel javítható az állami egészségügyi szolgáltatások minősége és melyek révén természeti katasztrófák vagy járványok esetében is biztosítható a jó működésük.

Ehelyett azt az irányt választották, hogy üzletté alakítják át az egészségügyi ellátást, az alkotmány által szavatolt egészséghez való jogot pedig olyan szolgáltatássá, melyet a polgárok annak függvényében vehetnek igénybe, hogy mennyi pénzt hajlandók vagy képesek erre fordítani.

A lakosság egészsége és az összes ezzel járó veszély

nem fért bele a stratégiai számításokba, ehelyett a privatizáció felé tolták ezeket.

És ez nem a jelenlegi kormányzattal kezdődött, bár a jelenlegi miniszter és a zömmel az egészségügyi magánszektorból érkezett szakértőkből álló csapata olyan lépésekkel álltak elő, melyek felgyorsítják az egészségügyi szolgáltatások privatizálását és az állami egészségügyi szektor visszaszorítását.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közzétett adatok szerint az 1996-ban még létezett 521 állami poliklinikából 2018-ra csak 7 maradt. 6016 orvosi rendelőből 2018-ban már csak 185 volt. 412 kórház helyett most már csak 368 van. Miközben a szak- és háziorvosi rendelők magántulajdonban vannak, a dialízisközpontok magántulajdonban vannak, az új intézményi formákból pedig:

* szakorvosi központok – 37 állami, 633 magán;

* szakorvosi központok kórházi ágyakkal – 130 magán, 1 állami;

* diagnosztikai és kezelési központok kórházi ágyakkal – 29 magán, 1 állami.

Az egészségügyi ellátás terén több mint két évtizede az állam visszaszorítása felé haladnak, helyet engedve a magánszektor terjeszkedésének. Ezt az átalakulást egy „pácienst követő pénz”-ről, a magánszektor felsőbbrendűségéről és a választás szabadságáról szóló PR-pakkba csomagolják.

Csakhogy a mostani járványhoz hasonló válsághelyzetekben ráébredünk, mennyire fontos az állami egészségügyi rendszer és mit jelent egy kollektív kihívás az egyéni egészségügyi gondokkal szemben. Ilyen körülmények között bebizonyosodik, hogy mekkora hiba volt alulfinanszírozottságban és lezüllésben hagyni az állami egészségügyi rendszert, hogy a területen tevékenykedő magánvállalkozások terjeszkedhessenek és átvehessék a pácienseket, ügyfelekké változtatva őket.

A Covid-19-cel szembesülő román kórházak

A Covid-19 válság körülményei között Raed Arafat nemrég kijelentette, hogy egy sor anyag- és egészségügyifelszerelés-beszerzést már két-három évvel ezelőtt végre kellett volna hajtani. Ugyanezen válsággal kapcsolatosan az egészségügyi miniszter, Victor Costache azt mondta, hogy a meglévő anyagok még egy hétre elegendőek.

A járvány korlátozásának első vonalában lévő egészségügyi személyzettől arról értesülünk, hogy sokszor nincsenek megfelelően felöltözve, hogy a meglévő felszerelések nem lennének képesek megbirkózni jelentősen több pácienssel. A járvány cinikus és hűvös módon készít látleletet az állami egészségügyi rendszerről, melyet a kormányzásban megfordult politikusok hagytak ebek harmincadjára és zsíros profitra éhes magánvállalkozók szipolyoztak ki.

Az állami egészségügyi rendszer másképp nézett volna ki, ha az iránta tanúsított érdeklődés elérte volna a fegyverkezés iránti érdeklődés 30 százalékát.

Ha a lehetséges veszélyeket, természetüktől függetlenül, nem populista és felelőtlen módon használnák fel csak azért, hogy megindokolják a címkézett ráfordításokat, a nem átlátható kiadásokat és választási tőkét szerezzenek, akkor a különféle kormányokban olyanok lettek volna, akik amellett érveltek volna egyértelműen és koherens módon, hogy az állami egészségügyi rendszer létfontosságú a társadalom számára és nem szabad egyfajta csóróknak szánt egészségügyi ellátóvá alakítani azok számára, akik nem engedhetnek meg maguknak a magánklinikák minőségi kezeléséhez hozzáférést biztosító egészségügyi CASCO-biztosítást.

A stratégiai prioritásokat nem a valódi kockázatoktól és a társadalom általános érdekétől függően határozták meg, hanem a helyi és nemzetek feletti lobbicsoportok által előtérbe tolt érdekektől, a kenőpénzektől és egyes magáncsoportok járadékéhségétől függően, melyek stratégiai pozíciókba helyezték az embereiket és képesek a legfontosabb közintézményekre rákényszeríteni a saját napirendjüket.