// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Még messze a vége: kedden újabb 186 koronavírus-fertőzést jelentettek be Romániában (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

A keddi számok: 762 fertőzött, 11 halott, 79 gyógyult személy és 12 624 elvégzett teszt.

Egyelőre még nem éreztetik hatásukat a lakosságra vonatkozó szigorítások, továbbra is növekvő tendenciát mutat a koronavírus terjedése az országban. A kedden 13 órakor közölt adatok szerint eddig összesen 762 személyről bizonyosodott be, hogy fertőzött, ami azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában 186 fertőzöttet diagnosztizáltak.

Pozitív hír, hogy ezzel együtt a gyógyultnak nyilvánított páciensek száma is nő: (53 Temesváron, 19 Bukarestben, 3 Craiován, 2 Konstancán és egy-egy Iași-ban és Kolozsváron épült fel és hagyhatta el a kórházat).

A Stratégiai Kommunikációs Csoport közlése értelmében az új fertőzöttek 4 és 85 év közöttiek. A sürgősségi osztályokon 16 beteget ápolnak koronavírussal, 6 beutaltnak az állapota súlyos, a többieké változatlanul jó.

FRISSÍTÉS: A kedden 13 órakor közölt összesítés szerint eddig nyolcan hunytak el a fertőzés miatt, a szám azonban 11-re nőtt az esti órákban: egy 59 és egy 71  éves férfi, illetve egy 80 éves nő életét vesztette a suceavai sürgősségi kórházban, ahol a helyzet túlzás nélkül drámaivá vált.

Románia területén 5 515 személy van intézményes karanténban, 83 970 személy pedig otthoni elkülönítésben tartózkodik, hatósági ellenőrzés alatt. A járvány kezdete óta hétfőig 12 624 tesztet végeztek el, ebből 461-et magánlaboratóriumban.

A belügyminisztérium közlése szerint mindeddig 154 büntetőeljárás indult a betegség elleni küzdelem meghiúsításáért, a csendőrség, illetve a rendőrség 903 büntetést rótt ki a karanténra/otthoni elkülönítésre vonatkozó szabályok megsértéséért.

A 2-es számú katonai rendelet életbe lépése óta 226 személyt vittek intézményes karanténba azért, mert nem tartották tiszteletben az otthoni elkülönítést. Négy személy esetében újabb 14 napra meghosszabbították a karantént, mert az illetők elhagyták a karanténközpontot.

A határőrség 4 büntetőeljárást indított összesen 18 személy ellen, akik a gyanú szerint hazudtak a határátlépéskor.

A román külképviseletektől kapott információk szerint jelenleg 48 külföldön tartózkodó román állampolgárnál mutatták ki a koronavírust, 36-an Olaszországban, 4-en Spanyolországban, ketten Indonéziában, és egy-egy polgár Tunéziában, Írországban, Luxemburgban és Franciaországban tartózkodik. A járvány kezdete óta 8 román állampolgár halt meg külföldön (7 Olaszországban és egy Franciaországban).

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro