Mert a törvény az törvény.
Végleg teleszaladt a zsákja a kislányát brutálisan megbüntető oláhszentgyörgyi polgármester, Traian Ogâgău exfeleségének, és úgy döntött: feljelentést tesz a gaz elkövető ellen.
Csakhogy a nő egy kicsit máshogy értelmezi a történteket.
Mint arról beszámoltunk, az ügy azt követően került nyilvánosságra, és annak nyomán indult bűnvádi eljárás, hogy a szerinte nem szófogadó kislányát meztelenre vetkőztető, és durván megalázó polgármester tettéről készült videófelvétel nyilvánosságra került.
Nos, az exnej, Florina Ogâgău ügyvédje közölte: az anya az ellen tesz feljelentést, aki a felvételt nyilvánosságra hozta.
A jogi képviselő elmondta, a felvételt az apa készítette, azért, hogy elküldje védencének, demonstrálandó, hogyan büntette meg a lányukat.
A nő megtekintette a videót, majd kitörölte a telefonjából.
„Bűnvádi feljelentést teszünk, mert nagyon súlyos, hogy személyes adatok – ha már a GDPR-ről beszélünk – kerüljenek a sajtóhoz” - vázolta dörgedelmesen az anya álláspontját az ügyvéd, aki szerint a kislányt ilyen megalázó helyzetben ábrázoló felvételnek nem szabadott volna nyilvánosságra kerülnie.
Egyben azt is elmondta, hogy sem az anya, sem ő nem gondolják úgy, hogy a lány megbüntetésének módja bűncselekmény lett volna, még akkor sem, ha nem volt a legszerencsésebb.
Az ügyvéd szerint a mai „politikai dzsungelben” a cél az újabb mandátumért harcba szálló apa lejáratása volt.
Ők viszont azért tesznek feljelentést, mert a filmet vélhetően a telefon feltörése útján szerezték meg a kiszivárogtatók, márpedig ez súlyos bűncselekmény.
Mint megírtuk, a szerdán nyilvánosságra került felvételt maga Ogâgău készítette a 10 éves lányáról, aki meztelenül, feltartott kezekkel térdel arccal egy szekrény előtt, és sírós hangon ismételgeti az apja által a szájába adott frázisokat: „Nem vagyok már szemtelen, nem bosszantom többé anyut és aput”; „A legszemtelenebb lány vagyok ebben a hotelben”; „Mostantól jó kislány leszek”.
A megrázó képsorok nyilvánosságra kerülése után Traian Ogâgău a Facebook-oldalán tett közzé egy felvételt, amelyen elismeri, hogy tényleg ő készítette a videót egy sízés alkalmával egy szállodában, de annak kiszivárogtatását a választási kampánnyal hozza összefüggésbe, PSD-tempónak nevezi, kikéri magának, hogy bárki beleszóljon, hogyan neveli a gyerekeit, de a megbánás legapróbb jelét sem mutatja.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.