Öcsinek mindig öröm volt főzni. Nem volt soha olyan, mint az apja, Öcsi bácsi, aki szó nélkül bekanalazta, amit elé tettek, aztán ment is a dolgára, gyújtott is rá.
Minden családban van egy Öcsi, aki biztosan enni fog. Megbízhatóan, elvárhatóan, mondhatni kötelességszerűen. Öcsi olyan szeretetre méltó férfi, hogy éppen abból fog enni, ami készül. Mondják is mindig a családban: ne tegyél bele, csak egy cikk fokhagymát, mert Öcsi. Nem fogja megenni. Öcsi nem szereti, ha nagyon fokhagymás. Csinálj paszulyosat is, mert Öcsi. Ne tegyél bele lekvárt, mert Öcsi. Én több dióval csinálom, Marikám, mert Öcsi. Úgy szereti. Főzzünk kocsonyát is, sok hússal, mert Öcsi. Jön, s fog enni. A kocsonyából. Öcsi. Aki sok hússal eszi.
Ez az Öcsi mindig is jó fiú volt. Kért és megköszönt, hálás volt, amikor kapott. Húszévesen is tűrte, hogy ölelgessék otthon. Hogy tegyenek párnát a feneke alá a hideg székre. Szó nélkül sapkát tett, ha szóltak ezért neki, csak két utcasarokkal később vette le. Sosem gyújtott rá az anyja előtt. Mindig megmondta, hogy mikor ér haza, és akkor ért haza. Kiskorában ugyan rosszul evett, de már akkor is olyan udvariasan evett rosszul (nem hisztizett, csak képtelen volt lenyelni a falatot), hogy körülugrálták: ha nem kért paradicsomlevest, kentek neki vajas kenyeret. Ha azt sem kért, elővették a dugitöpörtyűt. Aztán szerencsére jó étvágyú kamasz lett.
utána négy palacsintát. Mindig vett még egy tölteléket, ha kínálták. Mindig elmondta, hogy finom. Mindig megköszönte. Közben mosolygott, viccelődött, néha megpuszilta a nőt, aki főzött neki.
Öcsinek ezért mindig öröm volt főzni. Nem volt soha olyan, mint az apja, Öcsi bácsi, aki szó nélkül bekanalazta, amit elé tettek, aztán ment is a dolgára, gyújtott is rá. Az csak köhög mogorván, soványan azóta is. Na, Öcsi, ő nem. Mogorván pláné nem. Jóízűen evett mindig, és nem válogatott. Vendégségben udvariasan végigkóstolta, majd megdicsérte az összes süteményt. Rokonság-szerte azért készült és készül azóta is például Fantaszelet, mert a tizenéves Öcsi nagy rajongója volt. Ha érkezik Öcsi, már veszik is elő a Fantaszeletet, és figyelik, hogy eszik-e belőle eleget. Annyit, mint tizenévesen.
Mert az öcsiség életre szól. Az öcsiség keret és kapaszkodó. Követendő nyomvonal az úttalan utakon. Öcsiség nélkül talán nem működik, aminek márpedig működnie kell. Nem kap értelmet az, aminek márpedig értelmet kell adni. Az öcsiség hit, remény, és persze szeretet is, tényleg. Nem vicc, becsszó így egymás után. Öcsiség nélkül másként kerül só az ételbe. Más színű lesz a paprikás. Más állagú lesz a krumplipüré. Savanyúbb lesz az eltett uborka. Más rendszert követ az ünnepi ételsor. És nem kerül Fantaszelet az asztalra. Márpedig Fantaszelet nélkül nem ünnep az ünnep. Nekünk legalábbis, ugye, Öcsikém?
Öcsinek lenni nem könnyű dolog. Látszólag az, mert ugye dugitöpörtyű, meg meleg párna a hideg széken, és mégsem.
Azt kötelezi az öcsiség. És kötelezik az öcsiségre. Az nem tehet olyant, hogy mondjuk szénhidrátdiéta karácsonykor. Az nem mondhatja, hogy már nem szereti paszulyosan, fantásan, alig fokhagymásan, sok hússal. Az nem lehetséges, hogy valaki Öcsi volt, aztán hirtelen Ferenc lesz, például. Vagy István. Jesszus, soha. Mert az azt jelentené, hogy nem volt Öcsi. Olyan, amilyen egy igazi Öcsi.
Öcsinek lenni tehát hatalmas felelősség. Öcsik nélkül nem család a család. Nem recept a recept. Nem ünnep az ünnep. Nem csak Kevin nélkül, Öcsik nélkül sincs karácsony, például. De hát tudja ezt mindenki, amúgy. Azok, akik most épp beszerzik a töltött káposztához valót. És tervezik a hús-rizs arányt a töltelékbe. És annyi vágott káposztát tesznek majd mellé, amennyit. És olyan füstölt húst, amilyent. És persze tudják az Öcsik is, akik lélekben már most készülnek az ünnep meghitten örök visszatérő kérdésére: még egy tölteléket, Öcsikém?
(Illusztráció forrása: Freepik)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.