Elöljáróban megemlítendő, hogy ennek az írásnak két tárgya, pontosabban alanya van, ha úgy tetszik, két párhuzamos szálon fut a történetet, de ezek a párhuzamosok nem a végtelenben találkoznak, hanem… hol is? A székely önismeretben? A kortárs irodalomban? Mindenekelőtt azonban az Almásy László Kultúrtörténeti Kör kolozsvári boncasztalán, amelynek fő-fő szereplője az az ember, akit Boros Lóránd házigazda

a képzeletbeli „székely kulturális önkormányzat” mindenkori külügyérének

nevez: a világhírű tudós, nyelvész, tibetológus, háromszéki székely-magyar világjáró, akinek tavaly volt a kétszázadik évfordulója – mármint az útrakelésének.

A mellék-főszereplője – ha lehet ezt így mondani – pedig Molnár Vilmos, kortárs székely-magyar író, a csíkszeredai Székelyföld folyóirat szerkesztője, aki a Kőrösi Csoma Sándor az újabb kutatások tükrében című könyvet hozta el bemutatni a Kolozsvári Magyar Napokra. A könyvet, amely a Székely Könyvtár 76. sorszámmal ellátott kiadványaként látott napvilágot, nem ő írta, hanem „csak” szerkesztette – ellenben ő maga is ír Körősi Csomáról szóló rövidprózai szövegeket, amelyeket kötetbe szándékszik rendezni nemsokára. Kellőképpen összezavartuk a tisztelt olvasót? Sebaj, folytatjuk.

A kötet összeállításakor, a szerzők és tanulmányaik összeválogatásában, mint kiderül, két fő szempontot vettek figyelembe: az egyik, hogy valami újat mondjon a szöveg,

újabb kutatások, eddig háttérbe szorult szempontok alapján világítsa meg a világszerte egyik legismertebb magyar életét;

a másik, hogy Csoma életének nagyjából minden fontosabb korszakát lefedjék vele. Mítoszrombolás: nyugodtan használhatjuk ezzel kapcsolatban ezt a mitikus kifejezést, hiszen a könyv egyes tanulmányai pont az eddigi szakirodalom hibáira, tévedéseire, fabulálásaira világítanak rá. Nem l’art pour l’art a demitizálás kedvéért, hanem mert ha van valaki, aki nem szorul hamis legendákra, képzelgésekre és hozzáköltésre, az éppen Csoma, akiről nálunk kevesen tudják, hogy igazi kulturális-tudományos világsztár, rengeteget foglalkoztak vele, írtak róla, a szakirodalma rendkívül szerteágazó, nyilván elsősorban nyelvész-tibetológus munkája okán. A tibeti–angol szótára alapmű, és nem mellesleg állítólag ő az egyetlen buddhizmuskutató, aki eredeti nyelven olvasta a buddhista iratokat; Japánban egy egyetemen bódhiszattvává avatták, ami által,

kis túlzással, őt tarthatjuk az első székely szentnek,

nem katolikus szentnek ugyan, hanem buddhistának – de hát eleve református volt, kereszténységéhez pedig élete végéig ragaszkodott, halálakor is vele volt a bibliája.

Node: ez a soknyelvű recepció illik is hozzá, mert ő maga is megszámlálhatatlanul sok nyelven beszélt, az európai kultúrnyelveken kívül arabul, törökül, tibeti nyelven és sorolhatnánk. Tudták például, hogy amerikai – egyébként bűnrossz, de az érdeklődést jól jelző – regény is született róla? Vélhetőleg erről az opuszról, Edward Fox The Hungarian Who Walked to Heaven című könyvéről van szó, de amúgy egy francia regényt is sikerült felfedeznünk, Sylvain Jouty Aki úgy élt, mint a rinocérosz. Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), a Himalája vagánya című kötetét.

Apropó francia recepció: a Székely Könyvtár Csoma-kötetében három szöveg is szerepel egy francia – pontosabban breton – szerző, Bernard Le Calloc’h tollából, aki több évig élt Magyarországon, magyar felesége volt, diplomáciai szolgálatot is teljesített, és nemcsak Csomával foglalkozott, de élénk érdeklődést mutatott a határon túli magyarok sorsa iránt, például a csángókról is írt – ami, valljuk be, egy francia diplomata részéről figyelemreméltó teljesítmény.

Ha mítoszrombolásról beszéltünk, akkor hogy jön ide mégis a mítoszgyártás? – kérdezheti a gyanútlan olvasó.

Úgy, hogy Molnár Vilmost íróként is megihlette a nagy székely tudós és világjáró alakja, és elkezdett írni róla (az általa szerkesztett kötettől függetlenül, már korábban): ezek a szövegek pedig, mint mondja,

mondai jellegű, legendás, meseszerű elbeszélések, „mert a mesék nem hazudnak”.

El is készült belőlük már tizennyolc, de legalább húszat szeretne írni, hogy nyugodt lélekkel kötetbe kötetbe rendezhesse (csak nehogy hamisítással vádolják későbbi korok szigorú monográfusai!). Történetei lefedik Csoma életének legfőbb állomásait, de természetesen jócskán fikciósítva: hőse találkozik például a Jóistennel a Himaláján, de az ördöggel is, amikor meg érte jön a halál, csak azt kéri tőle, a túlvilág felé ejtsék útba a magyarok őshazáját is – amelyet aztán Petőfi Sándorral együtt keresnének meg, a másvilágról hazatérvén. Mert

„az lesz majd a piros betűs ünnep, amikor Kőrösi Csoma Sándor karöltve Petőfi Sándorral, alászállnak a mennyek országából”.

Mondjuk, Molnár Vilmos fogadhatná őket.