// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Keveset, de komoly indok nélkül és jó drágán repülgetett a volt szállításügyi miniszter

// HIRDETÉS

Persze, hogy mindezt közpénzből tette.

Bizonyára emlékeznek még arra, hogy második mandátuma elején Răzvan Cuc volt szállításügyi miniszter elhatározta, bejelentés nélküli látogatásokat tesz a fontosabb közúti beruházások helyszínein, hogy valós képet kapjon a munkálatok menetéről. Bár „álruhás” országjáró körútjának kézzel fogható eredményeiről keveset tudunk, látványos kirohanásai miatt emlékezetesekké váltak ezek a kirándulások. Néhol drámai hatást keltő módon, a sajtó szeme láttára tépte szét az útépítési szerződést, máshol komikus összeesküvés-elméletek gyártott arról, hogy miért nem épülnek az autópályák Romániában. Mindennek persze ára is volt, a számla pedig – közvetve – az adófizetők zsebét terhelte.

Mint kiderült, voltak olyan „rendkívüli” helyzetek, amikor a miniszter ahelyett, hogy az utakon zötykölődjön A-ból B-be, inkább helikopterre pattant, hogy lerövidítse az utazási időt. A közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) összesen 115 ezer lejt költött erre a célra, ami főleg annak függvényében tűnik óriási összegnek, hogy mindössze három repülésre telt belőle. A CNAIR egy EC 120-típusú helikoptert bérelt a repüléshez, mellyel 223 km/órás sebességgel 3-4 személyt szállítottak a megadott helyszínekre. Nem lehet tudni, hogy kik tartottak vele, csak annyit, hogy egyszer Narcis Neaga, majd lemondása után Sorin Scarlat CNAIR-igazgató kísérte el.

A repülések költségei csak most kerültek nyilvánosságra, Cuc pedig azt nyilatkozta ennek kapcsán, hogy nem ő igényelte a helikopteres utazást, és amúgy is, közügyben járt el, nem azért, hogy „sétálgasson”. Egyszer a bákói körgyűrűhöz sietett, mert a sajtóban általa hazugnak nevezett hírek jelentek meg a munkálatok leállásáról. Egy másik esetben, néhány nappal a Lugos-Déva autópálya 3-as és 4-es szakaszának átadása előtt repült az építkezés helyszínére.

A szakértők szerint semmi nem indokolta a volt szállításügyi miniszter repülését, helikoptereket csak krízishelyzetekben szokás igénybe venni. Szóval eléggé valószínű, hogy az ablakon kidobott pénz volt ez a 115 ezer lej.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro