Nem egy leányálom a vonatozás.
Ismét bebizonyosodott, hogy rengeteg baj van a romániai vasúttal: egy nap alatt két súlyos incidens is történt.
Csütörtökön nem sokkal éjfél előtt a szinajai állomáson kigyulladt egy vonat, amely Bukarestből Brassóba tartott.
A szerelvényen harmincan utaztak, ők szerencsére időben ki tudtak menekülni. Egy férfi ugyanakkor
A tűzoltóknak két esetkocsival kellett a helyszínre vonulniuk, hogy eloltsák a tüzet.
Mint kiderült, a vonatot a Regio Călători magán vasúttársaság üzemelteti.
Baleset történt Erdélyben is, a Piski és Petrozsény közötti vonal Hunyad megyei szakaszán, Krivádia és Merisor között, ahol egy mozdony kisiklott és felborult.

A mozdonyvezető megsérült, kórházba kellett szállítani.
A hatóságok szerint előzőleg arról tájékoztatta a vasúti illetékeseket, hogy nem tud megállni a merisori állomáson.
A mozdony szintén egy magán vasúttársaság tulajdonában van.
A két incidens jól rávilágít a romániai vasút problémáira. A Hunyad megyei szakasz, ahol a baleset történt, rendkívül leromlott állapotban van, a hatályos szabályok szerint
Mint ismert, a Román Vasúttársaság (CFR) nehéz anyagi helyzetben van, az elöregedett szerelvények pótlása és a leromlott vasúti hálózat felújítása csillagászati összegekbe kerülne, ami természetesen nem áll rendelkezésre.
A CFR mellett megjelentek a magán vasúttársaságok is, amelyek zömmel használt, évtizedekkel ezelőtt gyártott, Nyugaton kiszuperált vonatokat üzemeltetnek.
Emiatt egyáltalán nem ritka, hogy a vonatok kigyulladnak, idén rögtön az újév első napjaiban történt ilyen incidens, de korábban is volt olyan, amikor több vonat is kigyulladt menet közben.
Most már biztos, hogy júliustól drágulnak a vonatjegyek
Mostantól teljesen biztossá vált, hogy július elsejétől drágábban vonatozhatunk, csütörtökön este ugyanis megjelent a Hivatalos Közlönyben a közlekedési miniszter rendelete, amellyel jóváhagyta a vonatjegyek árának emelését.
Ami nem is lesz kis mértékű: egyszerre 20 százalékkal emelik a tarifákat.
Az indoklás szerint a drágításra azért van szükség, mert nőtt a cserealkatrészek, az áram, a gázolaj és a motorolaj ára, ráadásul a lej értéke is csökkent az euróhoz képest.
Így a Regio járatain például egy 150 kilométeres távon első osztályon 39, másodosztályon 25 lej lesz egy utazás, míg az Interregio szerelvényeken 71, illetve 48.
A pocsék állapotban levő vasút illetékeseinek szempontjából persze érthető a lépés, az utasok viszont szívhatják a fogukat, hiszen júliustól még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk ahhoz, hogy élvezhessék a román vasút páratlan szolgáltatásait – a közel három és fél óra alatt, a siralmas állapotú vágányok miatt sok szakaszon csigalassúsággal megtett 150 kilométeres távot, a mellékvonalakon a lepukkant, koszos kocsikat.
Amelyek néha a pocsék műszaki állapotuk miatt menet közben ki is gyulladnak.
Igaz, ezzel legalább egy kis izgalmat csempésznek a lassú és monoton utazásba.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.