// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Juj: az eredetileg bejelentett kampányköltség sokszorosát kéri vissza az adófizetők zsebéből az AUR

// HIRDETÉS

Demagógkodtak egy vaskosat, de aztán észbe kaptak, hogy azért a pénz az pénz.

Néhány hete mi is beszámoltunk arról, hogy a parlamentbe a decemberi választások nyomán mindenki legnagyobb meglepetésére bekerült szélsőséges Románok Egységéért Szövetség (AUR) az összes többi pártot lepipálta, már ami a kampány során elköltött összeget jelenti.

Már abban az értelemben pipálta le, hogy minden olyan pártnál kevesebbet költött a kampány során, amely jogosult arra, hogy az Állandó Választási Hatóság (AEP) visszatérítse számára az elkampányolt összeget.

A kampányköltség megtérítésére az a párt jogosult, amely a választáson megkapta az összes leadott szavazat legalább 3 százalékát, vagyis olyan pártok is, amelyek nem jutottak be a parlamentbe, hiszen a parlamenti küszöb 5 százalék.

Akkor arról volt szó, hogy a párt 1 527 205 lejt költött el a kampány során – mivelhogy hivatalosan ennyit igényelt vissza.

Csakhogy kiderült: hiába lényegesen alacsonyabb az összeg a többi párt által bevallotthoz képest, az AUR eredetileg még ennél is kevesebbről beszélt.

A párt retorikájának egyik alapvető eleme ugyanis az, hogy ők aztán nem olyanok, mint a többiek, nem égetik az adófizetők pénzét mindenféle kampányanyagok megrendelésére, hiszen egy igazi, a polgárok sorsa iránt őszintén érdeklődő párt az utcán, az embereket közvetlenül megszólítva kampányol.

Ennek szellemében aztán decemberben, amikor hivatalosan be kellett jelenteni, mennyit kampányoltak el, és mennyit igényelnek vissza az állami költségvetésből, az AUR 85 100 lejről beszélt.

Ugyanakkor a választási hatósához leadott hivatalos igénylésben már a fentebb is említett 1,52 millió lejt igényelték vissza.

Ami annyiban nem csoda, hogy szakértők már korábban jelezték: ekkora összeg még egy független jelölt esetében is kevés, a független jelöltek is 100 000 lejnél magasabb összeget jelentettek be kampányköltségként.

Most viszont visszaüt a demagógia: Florin Mituleţu-Buică, a választási hatóság elnöke most közölte, ellenőrzést rendelt el, hogy kiderítsék, hogyan is lehetséges az, hogy először csupán 85 000 lejes kampányköltséget jelentett be a bárt, de aztán mégis másfél milliót igényelt vissza.

Az AUR olcsó demagógiájáról amúgy nem csak ebben az esetben hullott le a lepel: korábban jelezte, hogy nem tart igényt a pártoknak az állami költségvetésből járó támogatásra.

Ehhez képest már be is folyt a párt számlájára a januárra járó állami támogatás, 1 546 315 lej, ami mintegy 315 000 eurót jelent.

(Az állam csak januárban összesen négymillió eurót juttat a pártoknak, az összeg pedig a teljes évben eléri az 50 millió eurót).

A jól hangzó nyilatkozatok ellenére az AUR a hatályos törvények rételmében nem is mondhat le a támogatásról.

Viszont ugyancsak a hatályos törvények értelmében nem is használhatja másra a párt működtetésén kívül.

George Simion társelnök ugyanis korábban arról beszélt, hogy az állami támogatást kórházépítésre költik.

Ezt azonban csak akkor tehetnék meg, ha a parlament módosítaná a pártfinanszírozási törvényt.

Addig maradnak a demagóg, bombasztikus nyilatkozatokkal.

Meg azzal, hogy lebuknak, amikor kiderült, hogy amit nyilatkoztak, annak már megint kevés köze van a valósághoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro