Teodosie érsek csak bámult, mint királyfi a misében.
Május 15-étől Romániában miséket is lehet celebrálni szabadtéren – a hívek közötti megfelelő távolság megtartása mellett – úgyhogy május 15-én miséket celebráltak szabadtéren (a hívek közötti...).
Többek között Konstanca ortodox érseke, Teodosie is celebrált egy misét. Eközben egy adott ponton egy nő körbetáncolta őt.
A nő világoszöld ruhát, kacéran állig tolt maszkot és napszemüveget viselt, és fütyült a járványügyi távolságtartásra. Mondhatni kisebb baja is nagyobb volt annál: mint később a tomisi érsekség szóvivője (ez is egy munkahely), Eugen Tănăsescu elmondta: nem mertek közbelépni, mert észrevették, hogy a nő egy kissé zavart, és nem tudták hogyan reagált volna. Azt is mondta, hogy a hatóságok figyelmeztették őket, hogy a hosszú bezártság miatt lehet, hogy az emberek furin fognak viselkedni – bár mondjuk nem tudom, mért lepődnek meg ezen egy olyan melóhelyen, ahol a régi idolok bő háromnegyede nyelveken szólt, vért könnyezett vagy brutális mártírhalált halt, esetleg mindez együtt.
Teodosie sem tett semmit, hagyta, hogy körbetáncolják, de azért a felvételen látszik, hogy meglepődik, sőt a jeges félelmet is felfedezni vélem a tekintetében.
Félelemre nem volt ok: a nő ahogy jött, úgy ment, a mise végére nyom se maradt utána semmise.
Ezzel a Teodosie érsekkel amúgy is csupa érdekes vagy vicces dolog történik: volt már DNA-as ügye, majdnem leesett egy szenteltvizes tartálykocsiról (!), sőt nemrég azt mondta, Iohannis – akinél amúgy többet keres – megátkozta az ortodoxokat.
https://www.facebook.com/TPGlumeDuhovnicesti/videos/3022649284424487/?v=3022649284424487
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.