// 2025. július 28., hétfő // Szabolcs

Itt az alkalom, hogy bagóért nyaraljon a román tengerparton

// HIRDETÉS

Indul a főszezonig tartó kedvezményes program.

Meglehetősen sokan vannak abban a helyzetben, hogy szívesen töltenének el egy hetet egy napfényes tengerparton, de az anyagi lehetőségeik szűkössége miatt legfeljebb úti filmekben vagy utazási prospektusokban látják a kéklő tengert.

Elsősorban őket célozza meg a Tengerpart mindenkinek program, amelynek lényege egyszerű, mint a faék: a főidény előtti hetekben szinte fillérekért lehet nyaralni egy jót a programba bejelentkezett szálláshelyeken.

Az árak egyes helyeken akár 70 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek, mint főszezonban,

úgyhogy érdemes megvizsgálni az ajánlatot.

A beszámolók szerint az idei akcióra, amely vasárnap kezdődik, és június 19-éig tart, több száz szálloda és panzió jelentkezett a Fekete-tenger román szakaszán működő összes üdülőhelyről. Ez összesen mintegy 4000 kedvezményes árú helyet jelent.

A legolcsóbb szálláshely egy éjszakára 34 lej egy személy számára egy háromcsillagos szállodában egy legalább ötnapos nyaralás esetén – ebben persze nincs étkezés, még reggeli sem.

Aki mélyebben a zsebébe nyúlna,

160 lejtől talál szállást all inclusive ellátással,

ha legalább három éjszakát ott szeretne tölteni.

Az idegenforgalmi cégeket tömörítő szövetség illetékesei melegen ajánlják a programot mindenkinek, hiszen nem csupán az árak lényegesen alacsonyabbak, mint a júliusi és augusztusi főszezonban, de a zsúfoltság is sokkal kisebb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán
Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Vizsgálat a szociális támogatásokat folyósító intézménynél, miután több alkalmazott is gyorssegélyt kapott
Krónika

Vizsgálat a szociális támogatásokat folyósító intézménynél, miután több alkalmazott is gyorssegélyt kapott

Ellenőrzést rendelt el Petre Florin Manole munkaügyi miniszter az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökségnél (ANPIS) az intézmény több alkalmazottjának kiutalt gyorssegélyek ügyében.

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!
Főtér

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
Székelyhon

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Rúzsa Magdi is ott volt az FK Csíkszereda péntek esti mérkőzésén
Székelyhon

Rúzsa Magdi is ott volt az FK Csíkszereda péntek esti mérkőzésén

Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.

// még több főtér.ro