// 2026. november 7., szombat // Rezso

Iohannis megint elmondta, hogy nem halasztják el a decemberi választásokat, hiába akarja a Peee Szeee Deee (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Az elnök köti az ebet a karóhoz. A PSD is köti az ebet a karóhoz. Persze mindkét fél másik ebet köt másik karóhoz. (De egyik kutya, másik eb.)

Klaus Iohannis kiállt a sajtó elé a Cotroceni-palotában és elmondta, hogy semmiképpen nem halasztják el a december 6-ára tervezett parlamenti választásokat, hiába ágál a Peeee Szeeee Deeee (ami ugye toxikus). Lényegében semmi más hasznos információt nem mondott, azon felül, hogy szokása szerint szidta egy sort a Peeee Szeeee Déééét.

Tegnap (kedd) egyébként Ludovic Orban is elmondta, hogy a PSD akármit is akar, nem lesz halasztás a választások terén.

Iohannis és pártja, a korményzó PNL jelenleg a demokrácia védelmezőjének szerepében tetszeleg, amikor a választások megtartása mellett teszi le a garast (sűrűn emlegetve, hogy a képviselők és szenátorok mandátuma december 20-án lejár, és milyen nagy szükség van most egy döntésképes parlamentre), a PSD pedig a járványhelyzet fokozódását kighasználva ágál a halasztás mellett (hiszen az alkotmány elvileg megenged egy maximum 3 hónapos halasztást speciális esetben).

A képlet persze baromi egyszerű: mindkét tábor csak a saját érdekeit nézi.

A PSD abban bízik, hogy ha tavaszra tolják a választásokat, az több szavazatot hoz nekik, hiszen addigra a PNL-kabinet kénytelen lesz visszavonni az általuk (PSD) beerőltetett pluszköltségeket, mint a 40 százalékos nyugdíjemelés vagy a gyermeknevelési pótlék (helyi dialektusban: gyerekpénz) megduplázása, hiszen ezek teljesíthetetlenek, ergo a PNL tavaszra veszíteni fog mostani népszerűségéből.

A PNL-ének ennek megfelelően nyilván az ellenkező forgatókönyv a nyerő: semmiképpen nem akarnak halasztani.

Közben van valami járvány is, de az igazából a fejeseknek mellékes.

Iohannis most azt mondta, a szavazás lebonyolítása nem is lesz annyira vészes, hiszen ott mindent megtesznek a járványügyi óvintézkedések betartatása érdekében, a kampányra viszont ezúttal jobban odafigyelnek. Azt tanácsolta a pártoknak és jelölteknek: az online utat részesítsék előnyben, hiszen a tömegrendezvények most nem tolerálhatók.

Az elnököt kérdezték Florin Iordache kinevezése kapcsán is, ami szerinte bizonyíték arra, hogy a Peee Szeee Deee egy megreformálhatatlan szar (ezt más szavakkal mondta).

Egy újságíró felvetette azt is, hogy ha még 10 PNL-s elmarad a szavazásról, akkor kvórum hiányában (minimum 233 honatyának kell megjelenni, kedden 240-en voltak) érvénytelen lett volna a szavazás, így Iordachét nem lehetett volna megválasztani. Iohannis erre annyit mondott hogy ez egy jó megoldás lett volna az ügyben, és rá fog erre kérdezni a párttársainál, amint mód adódik rá.

Ez kábé azt jelenti, hogy a srácok a PNL-nél nagyon le lesznek cseszve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro