// 2026. október 16., péntek // Gál

„Intézményünket megalapozatlan vádak érték”: megszólalnak a Magyar Opera társulatának tagjai

// HIRDETÉS

Az opera alkalmazottai az intézménynél kialakult járványügyi helyzetre reagáltak.

Az elmúlt héten élénk (média)visszhangot váltott ki az az értesülés, hogy a Kolozsvári Magyar Operában – A varázsfuvola című előadás bemutatóját követően – fertőzési góc alakult ki, amely az intézmény akár 25-30 munkatársát is érintheti. Az intézmény alkalmazottai két, egymást követő közleményben is visszautasítják a vádakat.

FRISSÍTÉS: Az alább közölt nyilatkozat megjelenése után szerkesztőségünket megkereste egy másik kezdeményező csoport egy közleménnyel, amelyet szintén a Kolozsvári Magyar Opera társulatának tagjai írtak alá. Ennek a közleménynek az aláírói is elhatárolódnak a sajtóban az intézményt ért vádaktól. Mivel a két közlemény üzenete lényeges pontokban nem tér el egymástól, ezért a későbbi állásfoglalást nem közöljük teljes terjedelmében, viszont kiemeljük azon részeket belőle, amelyek a járvány terjedésének megelőzése céljából hozott konkrét intézkedésekre térnek ki:

„Az Opera vezetősége e-mailben és szóban (kijelölt személyzet által) értesítette a társulat minden tagját a járványügyi helyzet kapcsán betartandó szabályokról. Az intézményben március óta mindenki köteles maszkot hordani a fertőzés elkerülése érdekében, illetve ajánlott a kesztyű használata. Ezen előírások betartása mindenkinek a személyes felelőssége, az esetleges megszegésük pedig mindenkit személyesen terhel. A vezetőség nem vállalhat felelősséget egyéni döntésekért. Az előírásoknak megfelelően az Opera mindkét bejáratánál kézfertőtlenítő áll az alkalmazottak rendelkezésére, lázat mérnek belépéskor, valamint az intézmény minden termét naponta fertőtlenítik.

A szabályok alapján, amennyiben bármelyik alkalmazottnál Covid-19 tünetek jelentkeznek, köteles azonnal jelenteni háziorvosának, illetve a vezetőségnek, és otthon kell maradnia a betegség ideje alatt. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy amennyiben ez nem történik meg, a vezetőségnek nem áll módjában bármilyen óvintézkedést hozni, illetve nem vállalhat felelősséget az esetért. Operánk igazgatósága akkor hozhatott és hozott is rendelkezést, amikor először értesült arról, hogy a társulat egy tagját Covid-19 fertőzéssel diagnosztizáltak. A pozitív teszteredmény megérkezését követően, október 5-től szigorúan tilos volt belépni az intézménybe. Csupán az adminisztratív személyzet egy-egy tagja járt be az irodákba dolgozni, ezzel minimálisra csökkentve a vírus terjedésének lehetőségét.

Októberi előadásaink alkalmával, a hatályos jogszabályok alapján, a 820 fős nézőtéren legtöbb 410 fő foglalhatott helyet. A maszk viselése kötelező volt, az anélkül érkezőknek intézményünk biztosította azt. A bejáratnál vendégeinknek természetesen kézfertőtlenítő szerrel is szolgáltunk, valamint testhőmérsékletet mértünk. A vezetőség tizenhárom alkalmazottat bízott meg azzal, hogy az előadás teljes időtartama alatt ellenőrizze a szabályok betartását (maszk viselése, távolságtartás) a teremben, illetve az előcsarnokban, valamint hangosbemondón több alkalommal figyelmeztették erre a nézőket. Mindkét nagytermi előadás alatt szellőztetésre is sor került.”

A közleményt eddig az opera 94 alkalmazottja támogatja (73-an névvel, 21-en név nélkül), a lista viszont nyitott, az akolozsvarimagyaroperaert@gmail.com címen lehet csatlakozni.

Szerkesztőségünket azzal kereste meg Pataki Adorján magánénekes, az Opera tenorja, hogy a társulat több tagja méltatlannak tartja a névtelen forrásokra hivatkozó sajtóanyagokat, ezért egy közös nyilatkozatban szeretnék (természetesen nevüket vállalva) közzétenni véleményüket a kialakult helyzetről.

Bár közleményeket teljes terjedelmükben csak a legritkább esetben szoktunk publikálni, a téma érzékenységére tekintettel az Opera társulati tagjainak nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük – azzal a megjegyzéssel, hogy az ügyhöz kapcsolódó további reakcióknak, az esetleges vitának is készséggel teret adunk.

Közlemény

Mi, a Kolozsvári Magyar Opera társulatának tagjai, ebben a közleményben szeretnénk pontosítani a tényeket, mivel intézményünket megalapozatlan, féligazságokat tartalmazó vádak érték a médiában.

1. A világjárvány tavaszi beállta óta kivétel nélkül mindannyian tudjuk, hogy minden előírt óvintézkedést betartva sem lehetünk biztosak abban, hogy nem fertőződünk meg. Senki nem tudhatja, mikor és legfőképp hol fertőződik, így bárki potenciális fertőzött lehet. Operánk bejáratánál március óta ki van függesztve a fertőtlenítő-kézmosó eszköz, azt mindenkinek használni kellett. A vírus útja teljeséggel lemérhetetlen és leigazolhatatlan. Nem lehet megfogni, bizonyítani, hogy az intézetből való távozásunk után a társulat tagjai hol tartózkodtak, kivel kerültek kapcsolatba és hogyan viselkedtek. Ugyanis ez (ezekben a nehéz időkben) egyéni magatartásformát, de mindenek fölött elsősorban személyes felelősségvállalást igényel.

2. Hogy társulatunkban mikor és kinél jelentkeztek tünetek és milyen tünetek, ez szintén egy lekövethetetlen és bizonyíthatatlan vonal. Ha jelentkeztek is bizonyos tünetek, és ezt egyénileg nem kommunikálták vagy nem tartották a vírushelyzetre nézve veszélyesnek, így nem riadóztatták a járványügyi eljárásoknak megfelelően a megfelelő orvosi hatóságokat és tovább is bejártak próbákra, ez esetben kizárólag őket terheli a felelősség. Sajnos a szenzációra éhes sajtó ezt a helyzetet használta ki, és rosszindulatú feltételezéseket, bizonyíthatatlan állításokat közölt – a megnyilatkozók névtelenségben hagyásával –, miszerint akik „rosszul érezték” magukat, „jelezték” az állapotukat, nem figyeltek rájuk stb. Felelősségteljes, szakmai öntudattal rendelkező művészek vagyunk, akik tudjuk, hogy egy bármilyen, illetve mindenkori influenza is kárt okozhat a légzőszervekben. Felháborodással vettük tudomásul azt a hamis állítást, miszerint a tünetekkel rendelkező kollégák kényszerítve lettek volna az éneklésre! Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet: egyénenként vagyunk felelősek elsősorban saját egészségünkért! Egy ilyen kijelentés az össztársulat művészi méltóságába gázol. Aki ilyet állít, annak a nevét elengedhetetlenül vállalnia kell!

3. A médiában való félretájékoztatást igen sajnálatos módon egy belső bomlasztásnak is köszönhetjük, ahol nevüket nem vállaló kollégák az intézmény hírnevének, erkölcsi tartásának lejáratásán munkálkodnak. Ezért ismételten hangsúlyozzuk: elképzelhetetlen nagy többségünk számára az, hogy bárkit személy szerint hibásnak tartanánk egy bármelyikünket ért esetleges fertőzés miatt. Igen sajnálatos módon, valóban vannak betegeink, akik az intézményben vagy bárhol máshol találkozhattak ezzel a vírussal. Szerencsére már minden kollégánk a gyógyulás útján halad! Itt vagyunk mi is, sokan, akik szeretnénk egy hajszálnyit bentről is megmutatni a tényállást.

4. Végül, de nem utolsósorban, szeretnénk emlékeztetni a várost, hogy Kolozsvári Magyar Operánk a művészet otthona! Bármi is történik most a világban, nem engedhetjük meg, hogy komoly sérülést szenvedjen!

Kelt: Erdély, Kolozsvárott, 2020. október 16-án

Megjegyzés: a lista bővülhet, csatlakozni a kozlemenyopera@gmail.com címen lehet!

1. Bardon Tony

2. Pataki Adorján

3. Egyed Apollónia

4. Fodre Attila

5. Nagy Gergő

6. Peti Tamás Ottó

7. Covacinschi Yolanda

8. Szabó Adorján

9. Kondrát Bea

10. Szabó Melinda

11. Szabó József

12. Gáspárik Szilvia Klára

13. Horváth Zoltán

14. Sándor Árpád

15. Mányoki László

16. Horváth Erika

17. Pataki Júlia

18. Barabás Sándor

19. Varga János

20. Kostyák Júlia

21. Balla Sándor

22. Kele Brigitta

23. Jancsó Hajnal

24. Szabadi Péter

25. Antal Attila

26. Deák Miklós

27. Barabás Zsuzsa

28. Barabás Csaba

29. Szép Gyula Bálint

30. Pataki Enikő

31. Hauer Erik

32. Buksa Mária

33. Pálfi Kinga

34. Köri Kinga

35. Lőrincz Gyula

36. Szabó Krisztina

37. Tóthfalusi Hajnal

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS