Hol van az EU?

Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az Európai Unió a valóságban nem létezik. Koporsókkal teli teherautók sora van, melyek lassan, mint egy szögletes fémkígyó, haladnak át Bergamon, halottakkal a rakterükben. A temetőkben nincs már sírhely. A halottak néhány nap múlva érkeznek vissza, urnákban.

A világ sohasem volt világosabb. Az élet és a halál jól érthetően kimondják a nevüket, de az illúziók a maguk oldalán tudhatják a hangerőt és megfosztanak bennünket a hallástól. Nem mindenki hazudik, de szinte mindenki valami mást akar elhinni. Pontosabban mondva,

nem viseli el a valóságot.

A lövedékek süvöltését elnyomni próbáló parancsnokok azt üvöltözték, hogy háborúban állunk. Macron, Johnson, Conte és Trump ezeket a szavakat ismételgették, nem féltek attól, hogy megsértik az apokalipszist. Miféle háború?

Háborús időkben mindent adagolnak, vagy semmi nincs. Az állam vérszomjas hatáskörei által kijelölt gyárakban kötelező dolgozni. Háború esetén a gyermekeket evakuálják. Visszatérésükkor egyesek viszontláthatják a szüleiket. A szólásszabadságot ezer vastag betonlap fedi. Egy valódi háború egyetlen napján több ezer embert tépnek szét izzó fémdarabok. Senkinek sincs ideje a zacskókban és az óceánokban lévő műanyaggal hadakozni. A fiataloknak más dolguk van: a mészárszék felé menetelnek. A koronavírus nem Mărăşeşti (I. világháborús csata – a szerk.) plusz Netflix, Sztálingrád pedig a Volga partján van és nem kapható az Amazonon.

Az egyenértékűség hamis, de valami átfogót mér: a forradalom csíráit. Donald Trump és Rishi Sunak, az indiai származású hiperbrit pénzügyminiszter kevesebb mint egy hét alatt példátlan sci-fi westernt robbantott ki, készpénzben. Összesen 4 trilliárd fontról és dollárról van szó. Ez zömmel készpénz, amit azért görgetnek le ma a lejtőn, hogy elkerüljék a kapitalizmus holnapi temetését. Trumpnak nyilvánvalóan eszébe jutott, hogy 2008 augusztusában, a nagy pénzügyi összeomlás előtt, John McCain már szinte megválasztott elnök volt. A brit erőfeszítés, persze, nem tökéletes, tekintettel arra, hogy védtelenül hagyja az önfoglalkoztató szektort. De az irány jó és mutatja, hogy mit tehetnek az EU-n kívüli államok és mit tehet meg az EU.

A brit ügy megdöbbentő. A kormány úgy dönt, hogy mindent elkölt. Az Union Jack-en szereplő kereszt közepén a sarló és kalapács sejlik fel. A kormány kifizet és szavatol bármit: béreket, lakbéreket és támogatásokat. És lemond a bevételekről: járulékok, adók és részesedések. A korlátlan kiadások cunamiján lovagoló pénzügyminiszter könyörög és arra utasítja a cégeket, hogy ne bocsássanak el dolgozókat. A brit konzervatívok jól tudják:

a kapitalizmus felszámolásának és a szocializmus megszilárdulásának megakadályozásához – egy ideig – szocialistának kell lenni.

Bratyizz az ördöggel, amíg átjutsz a hídon.

Európa történelme újra a brit kivételesség miatt változik. A konzervatív kormány rosszul kezdett, olyan egészségügyi babonákkal játszadozott, melyek azt javasolták, hogy hagyják a természetet dolgozni, kaszával a kezében. Ugyanez a kormány az előrejelzések láttán olyan kolosszális fordulatot hajtott végre, mint egy jéghegy felé tartó óceánjáró és úgy döntött, hogy mindent lehajít a fedélzetről.

A konzervatívok átvették a gazdaságot plusz a társadalmat és leölték a baloldalt, miután ellopták a társadalmi bázisát. A tájkép lekörözi Bosch és Dali fantáziáit, egy zaklatott napon. A szakszervezetek állva tapsolják az örökösen a szakszervezetek legyilkolására szakosodott konzervatívokat. A kormány több millió fontot szív fel percenként, a piacok pedig boldogan hiteleznek neki, mert tudják, hogy mi az alternatíva: a piacok eltűnése. Az ország jövőjét legalább egy nemzedékre zaciba csapták. Szinte biztos, hogy a brit jegybank, a Bank of England válik az ország legnagyobb nyomdájává. A szocializmus és a monetáris-fiskális populizmus egyfajta keveréke dolgozik teljes gőzzel, hogy megmentse egy boltos nemzet boltjait. A konzervatívok legyőzhetetlenné válhatnak.

Elkezdődött a politikai és gazdasági forradalom. Vajon egy új szellemiség is követni fogja? Hamarosan elkerülhetetlenül azt is megtudjuk majd, hogy még a koronavírus is a klímaváltozás eredménye. Már nem számít. A progresszistáknak és a felmelegedéseseknek végük. A nagy társadalomgyilkos köztünk van, nem a szénhidrogénekben. Koronának nevezi magát, Kínában született, foglalkozása sírásó és nyakába vette a világot, munkát keresve. Lombardiában talált fix állást, ahol a kórházak ágyak és oxigén nélkül maradtak. A fertőzötteket otthon gondozzák és gyorsan meghalnak, fulladás által. A bolygó jól lélegzik és senki sem gondol rá. Greta, a humanitárius iskolakerülő visszatérhet az iskolába!

Korlátlanok ennek a fordulatnak a hatásai. Először is, új meghatározást kapnak a kormányok. A bankjegyekkel végrehajtott nukleáris bombázás után minden lehetséges lesz és a kormányoknak fogják azt tulajdonítani.

A társadalmak megszűnnek továbbra is azt hinni, hogy van valami a nemzeti kormányok hatalma felett.

A mindenhatóságot – akarva-akaratlanul – a kizárólag a nem-EU államoknak és azoknak a kormányoknak megengedett szabadságként fogják értelmezni, melyek munkához láttak, nem várva meg a Brüsszelből elindított teknőst.

Igaz, az EU lemondott a stabilitási paktum (SGP) béklyóiról és megengedi az államoknak, hogy az elfogadható költségvetési hiánykorlátot meghaladó módon költekezzenek. De ez nagyon messze van a gazdaságokra gyakorolt közvetlen beavatkozásoktól. Ez az oka annak, hogy Conte olasz miniszterelnök múlt csütörtökön az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hitelkereteinek megnyitását kérte kétségbeesetten. Ezen a ponton az európai bürokratikus köd tökéletesen teszi a dolgát. A közvéleményben az a benyomás alakul ki, hogy Európa megragadta a poroltót. De ez csak azért van így, mert az egyszerű embertől elvárják, hogy eligazodjon az EU jogi labirintusában és különbséget tegyen a SGP és az ESM között. Ez túl sok és tisztességtelen.

Conte ismeri a labirintus bugyrait és különbséget tud tenni. A SGP lazítása hagyja a kormányokat nagy hiányokat okozni és elkölteni azt a pénzt, amivel nem rendelkeznek. Az ESM felhasználása egészen más dolog: kifizetett pénzek és az euróövezethez tartozó többi állam által átvett adósságok. Az ESM: cash in hand (készpénz – a szerk.). Az SGP viszont crash in hand (kész összeomlás – a szerk.).

A strukturális pofátlanság sokkal könnyebben érthető példájaként más rövidítést kell használni: EUCPM. Az EU Polgári Védelmi Mechanizmusa.

Rögtön azután, hogy a koronavírus meghódította Olaszországot, a Conte-kormány kérte az EUCPM aktiválását. A szabályzat szerint az egyik ország kér, mások pedig szállítanak, majd a haszonélvező fizet. Semmi sincs ingyen! De senki, abszolút senki sem válaszolt. Sőt, Franciaország és Románia – latin származású testvérek – megtiltották a kivitelt vagy megállították a vámnál az Olaszországba irányuló egészségügyi szállítmányokat.

Csak a Bankok Királynője, Christine Lagarde gyászos baklövése váltott ki pozitív rezdülést az EU-ból. Lagarde bejelentette, hogy az Európai Központi Banknak nem feladata mások adósságainak megóvása. Az olasz adósság ára néhány perc alatt az egekbe szökött, ahol találkozott az európai szolidaritás kísértetével. A piacok automatikusan megbüntették az eurót. Lagarde-ot agyátprogramozási kezelésnek vetették alá és aláírt egy 700 milliárdos csomagot, mely azonban

az eurót fogja megmenteni, a bergamói haldoklókat nem.

Olaszország továbbra is a Magna Görögország címre pályázik.

Az olaszok most kultúrájukat hívják segítségül és végigéneklik az erkélyekről Verdi és Celentano összes fülbemászó dalát. Holnap, éhségtől hajtva, levonulnak majd az utcákra és ételért fognak énekelni. Személyes körülmények lehetővé tették e sorok írója számára olyan olasz családok megismerését, melyek nem tudják, miből fognak megélni egy-két hét múlva, amikor elfogynak a szerencsétlenek megtakarításai. Ha az EU-t tényleg érdeklik az európai ügyek, akkor tudnia kellene, hogy az olaszországi és spanyolországi román munkanélküliek hulláma előbb vagy utóbb elindul majd az anyaországba a húsvétot megünnepelni.

Románia estében a történet teljesen nevetséges. Aki látta a hírt az Európai Bizottság által küldött egymilliárd euróról, azt hiheti, hogy érkezett hozzánk egy vagon pénz, melyet éppen most számolnak a hullafáradt pénztárosok a Román Nemzeti Bank pincéiben. Ez egy bocsánatos és naiv elképzelés. Az EU által küldött pénz egy könyvelési eljárás, mely a strukturális alapokhoz tartozó pénzeket mozgatja ide-oda. Ez egy hasznos manőver, de tudni kell, hogy olyan lépés, mely helyet csinál a nemzeti költségvetési lépéseknek, melyek pedig helyet csinálnak, később, a közvetlen kiadásoknak.

Tehát, a következő a nagy kérdés: hol van az EU? Lemaradva és sehol.

Az Unió munkaelve ugyanaz maradt: mindenki a saját, Franciaország és Németország által már lenyúzott bőrére számíthat. Ez kétségbeejtő. Minden a következő kérdésre adott választól függ: belemegy Németország abba, hogy megossza az általa a jótétemény anyjaként bemutatott Unió számláját?

A döntés nem a felszíni politikától, hanem egy régi és mélyreható erkölcsi-vallási mesétől függ. A német dogmatikus szellem egy Luther által kovácsolt és Kálvin által élesre fent képre alapozza az életet: az őrült gazdálkodói munka, mely erényt biztosít a földön és elősegíti a megbocsátást az égben. Amúgy a restségbe, pazarlásba és bűnbe süllyedt szerencsétlenek az éhségtől vagy betegségtől feldobják majd a talpukat, megérdemelten, és elrekesztődnek az isteni kegyelemtől.

Politikai-gazdasági fogalmakra lefordítva, a németek attól félnek, hogy a pénzüket felzabálják majd a dél- és kelet-európai bélpoklosok. Csakhogy a német többlet egy részét az EU porszívói, pontosan Délről és Északról (valószínűleg Nyugat a helyes – a szerk.) szippantják ki. Másodsorban persze így van. Németországnak igaza van. A Dél és a Kelet el fogja verni az Észak pénzét, minden alkalommal, amikor és ahányszor csak szerencsés vagy szerencsétlen alkalma lesz rá. Az emberi természet nem változik: mások pénzét könnyebb elkölteni. Ez egyaránt vonatkozik a németekre és az olaszokra is.

Az 1989–2001–2008–2014–2020-as mérleg végén vagyunk. A Nyugatot vezérlő álliberalizmus alig 30 év alatt eltékozolta a hidegháború végén elnyert óriási tőkét. A terrorizmust, a pénzügyi válságot, a migrációt, Hszi járványát a rendelkezésre álló összes gyengeséggel kezelték. Ami arról árulkodik, hogy az EU egy német merkantilista utópia. És, hogy a történelemre autista progresszió világa mindent egy kártyára tett fel és vesztett.

Most senki sem kelt hullámokat, de az áramlat beindult. Az EU megtudta, hogy válságos időkben minden állam nemzeti. A nemzetállamok pedig szintén megtudták, hogy válságos időkben az EU nem létezik.

U. i. A Nemzeti Liberális Pártnak már csak egy kötelezettsége van. Addig ne hagyja el a székházat, míg ki nem tűzi a bejárat mellett a vörös zászlót. Kár lenne, ha nem tenné meg, miután ilyen jól előkészítette a terepet.