// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hiába írt ki két versenyvizsgát is a helyi rendőrség, még a minimális követelményeket sem voltak képesek teljesíteni a jelöltek

// HIRDETÉS

Az egyik megyeszékhelyen történt a malőr, most egy időre leállnak a próbálkozással. Eközben egy Temes megyei helyi rendőr lebukott, miután fiktív bírságokat osztogatott.

Nincs könnyű dolguk az északkelet-romániai megyeszékhely, Botoșani helyi rendőrsége alkalmazottainak: a szükségesnél kevesebben vannak, és hiába szerettek volna új kollégákat felvenni, a jelentkezők tökéletesen alkalmatlannak bizonyultak a feladatra.

Pedig mindent megtettek, amit lehetett: két versenyvizsgát is kiírtak.

Az elsőre hatan jelentkeztek, de hiába: egyikük sem érte el a tovább lépéshez szükséges minimális pontszámot az írásbeli vizsgán.

A helyi rendőrség illetékesei nem adták fel, még egy versenyvizsgát kiírtak.

Ez már biztatóbbnak ígérkezett, mivel tizennyolcan jelentkeztek rá, de aztán mégis csalódniuk kellett a vezetőknek: közülük sem ment át senki az írásbeli vizsgán.

A helyi rendőrség parancsnoka szomorúan mondta el, hogy

egyre nehezebb a feladatra alkalmas embereket találni.

Felidézte, hogy a minimális pontszám 50 – ehhez képest a legjobb jelentkező 34, a legrosszabb 5 pontot ért el, így aztán az interjúkat már meg sem szervezték, hiszen az azon való részvételhez kellett volna az 50 pont.

A parancsnok szerint sokan még arra sem voltak képesek, hogy bármilyen választ leírjanak,

a többség jórészt üresen hagyta a feladatlapot.

De legalább a hozzáállásuk flegma volt az egészhez.

Megjegyezte, hogy szeretnének fiatal munkatársakat felvenni, de nem könnyű, mert a jelek szerint ma már tanulnak annyit, mint az ő korosztálya.

Idén már nem is írnak ki több versenyvizsgát, mivel január elsejéig felvételi stopot rendeltek el a közintézményeknél.

De kérdéses, hogy jövőre nagyobb sikerrel tudják majd megszervezni, mint idén.

Egyébként úgy tűnik, Romániában nincs szerencséjük a helyi rendőrségeknek az emberanyaggal: mi is megírtuk, hogy tavaly Bukarest 6. kerületében mintegy száz helyi rendőrt rúgtak ki, mivel a polgármester szerint nem tudnak írni és olvasni, és a törvényeket sem értik, amelyeket alkalmazniuk kell.

Fiktív bírságokat osztogatott egy Temes megyei helyi rendőr, de nem díjazták a túlbuzgóságát

Saját túlbuzgósága áldozatává vált egy helyi rendőr a Temes megyei Újszentesen: az önkormányzati rendészet szorgalmas tagjai szakmányban osztogatta fűnek-fának a bírságokat.

A gond csak az, hogy hasból.

Olyannyira szerette volna ugyanis megfelelni az elvárásoknak, hogy nem létező kihágások miatt állított ki bírságról szóló jegyzőkönyveket, amelyeket a kihágás állítólagos elkövetője helyett alá is írt.

Így aztán sokan egyszer csak arra eszméltek, hogy megkapták a fizetési felszólítást olyan kihágások miatt, amelyeket el sem követtek.

A legfurcsább az egészben az, hogy az érintettek többsége készségesen be is fizette a bírságot az önkormányzat kasszájába.

Mindennek ellenére a férfi mégis lebukott, a jelek szerint ugyanis volt, akinek gyanússá vált az el sem követett tettek miatti büntetés.

Ezért aztán az „igazi” rendőrök akcióba lendültek, és a szálak egyértelműen az önkormányzati rendészet ügybuzgó tagjához vezettek.

Ennek nyomán a Temes megyei rendőr-főkapitányság egységei szerdán kiszálltak az újszentesi helyi rendőrség székhelyére, ahol több iratot is lefoglaltak.

És természetesen előállították kihallgatásra a helyi rendőrt is, akit aztán ügybuzgalma jutalmául 24 órára őrizetbe is vettek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro