// 2026. november 4., szerda // Károly

Házkutatásokon vadásznak a 350 fős nagyváradi covid-esküvő meghívottainak listájára a rendőrök

// HIRDETÉS

Mivel a szervezők nem voltak hajlandóak átadni.

Még a vártnál is sokkal nagyobb bonyodalmakkal jár annak a 350 fős esküvőnek a megszervezése, amelyen Eugen Boc volt Bihar megyei helyettes rendőrfőkapitány fia házasodott össze, és amelyet természetesen az összes hatályos járványügyi előírás megsértésével tartottak szombaton.

Csütörtökön este tetőtől talpig védőruházatba öltözött nyomozók tették tiszteletüket Boc villájában, a menyasszony szüleinél, a most éppen nem annyira boldog friss házasoknál, valamint a helyszínül szolgáló rendezvényteremben, hogy olyan dokumentumokat, fényképeket vagy filmfelvételeket keressenek, amelyekről pontos képet alkothatnak arról, pontosan hány meghívott is volt az esküvőben, és kik is voltak ott.

Az ok: a szervezők továbbra sem hajlandóak átadni a meghívottak listáját.

Mint megírtuk, az esküvőt olyan körülmények között tartották, hogy zárt térben 50, nyílt térben pedig legfeljebb száz résztvevővel lehetett rendezvényt szervezni (azóta már be is tiltották a magánrendezvényeket, éppen emiatt az esküvő miatt).

A volt helyettes rendőrfőkapitány azt állítja: a meghívottak egy csoportja egy kisbusszal már azelőtt hazautazott Máramaros megyébe, hogy a rendőrök megérkeztek volna a helyszínre, hogy lefújják a lagzit. A nyomozó hatóságok már csak emiatt sem tudják pontosan, kik is voltak jelen.

Mint megírtuk, az ügyészség eljárást indított a szervezők ellen a járvány leküzdésének meghiúsítása miatt, a rendezvényterem tulajdonosára pedig 15 ezer lejes bírságot róttak ki.

Kedden aztán kiderült, hogy a menyasszony – aki gyógyszerészként dolgozik a nagyváradi városi kórházban – koronavírusos, ezért aztán elindult a kontaktkutatás, hiszen az összes résztvevőnek karanténba kellene vonulnia.

Az esküvő ismert meghívottai között többek között két ügyész, valamint legalább tíz bihari és két máramarosi rendőr is volt, és két bihari rendőrről – férj és feleség – már ki is derült, hogy ők is fertőzöttek.

És akkor most ismét csak el lehet gondolkodni azon, milyen ország is az, ahol azok sértik meg a legpofátlanabbul a hatályos rendelkezéseket, akiknek be kellene tartatniuk őket.

Bár persze lehet, hogy a betartatásukban jobban teljesítettek, mint a betartásukban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro