// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hazaengedték Băsescut a kórházból, így segíthet csomagolni, miután megkapták a kilakoltatási felszólítást

// HIRDETÉS

A jogerősen szekus besúgóvá nyilvánított exállamfő hazatért, hogy költözhessen.

A jelek szerint nem történt komolyabb baj Traian Băsescu volt államfővel, akit a múlt héten azt követően kellett agyvérzés gyanújával kórházba szállítani, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság jogerősen kimondta: Petrov fedőnéven a kommunista titkosrendőrség, a Securitate besúgója volt.

Băsescut, aki a Népi Mozgalom Párt európai parlamenti képviselője, egy brüsszeli kórházban kezelték, de már ki is engedték, és

csütörtökre virradóra haza is ért

az állami protokollalap által a rendelkezésére bocsátott ingatlanba.

Ahol már nem sokáig maradhat. Egy, kimondottan rá szabott, tavaly elfogadott törvény értelmében ugyanis azon volt államfők, akik esetében bizonyságot nyer, hogy együttműködtek a Securitateval, elveszítenek minden nekik járó állami juttatást a kormányőrség által biztosított testőröktől a hivatali autón át a hivatali villáig.

A kormányőrség és a protokollalap nem is teketóriázott sokat: már az ítélet kimondása után nem sokkal értesítették Băsescut, hogy nem biztosítják a továbbiakban a személyes védelmét, illetve a neki eddig járó állami ingatlant.

Utóbbi esetében 60 napot szabtak meg a kiköltözésre.

Băsescu a beszámolók szerint szemlátomást fáradtan érkezett meg a protokollvillába, ahol azt követően, hogy kipiheni magát, ennek nyomán már nem sok időt tölthet.

Mint kiderült, felesége már el is kezdett csomagolni, sőt szerdán már költöztetők is érkeztek, hogy zsákokba és dobozokba pakolják a volt államfő és családja dolgait.

Maria Băsescut egyébként meglehetősen megviseli a költözés, mint mondja, már nagyon unja, hogy folyton hurcolkodniuk kell, a jelenlegi már a kilencedik ház, ahova költözniük kellett – és mint most kiderült, nem az utolsó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro