// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

Ezzel puhítaná Hollandiát a schengeni csatlakozásért teperő Románia?

// HIRDETÉS

Hogy, hogy nem, egy nappal a holland kormányfő látogatása és két hónappal a Románia schengeni csatlakozásáról szóló döntés előtt a kormány hajókat vásárol az ország felkészültségében kételkedő Hollandiától.

Két hónapon belül döntés születhet Románia csatlakozásáról a schengeni térséghez, ezért a kormány most mindent elkövet, hogy jó benyomást tegyen az ország felkészültségét vizsgáló uniós illetékesekre. Míg a Brüsszelbe delegált politikusaink pártszínezettől függetlenül intenzív lobbizást folytatnak a csatlakozás érdekében, a belügyminisztérium szabadságra küldte vagy irodai munkára vezényelte át az angolul nem beszélő, felkészületlen román határőröket arra az esetre, ha az ellenőrök megjelennének.

Hollandia egyike azon országnak, mely nehezen adja be a derekát,

ennek okán fontos eseménynek számít, hogy szerdán Mark Rutte holland kormányfő Romániába látogat. A kormány semmit sem bíz a véletlenre, egy nappal a várva várt vizit előtt bejelentette, 44 millió eurós szerződést köt a holland Damen csoporttal két mentőhajó megépítésére.

A belügyminisztérium alá tartozó katasztrófavédelmi főfelügyelőség igazgatója, Raed Arafat kedden, ünnepélyes ceremónia keretében írta alá a szerződést egy 20 milliós és egy 24 milliós többfunkciós hajóra, melyek elsősorban tengeri keresésre, mentésre és tűzoltásra használhatók. A pénzt a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) révén európai uniós támogatásokból biztosítják.

A közbeszerzési kiírást még 2022 júniusában írták ki, és a jelek szerint csak a Damen csoport jelentkezett rá. A hajókat a holland cégcsoport galaci hajógyárában fogják megépíteni.

Tekintettel arra, hogy Mark Rutte fiatal pártja az egyik, mely fenntartásokkal kezeli Románia schengeni csatlakozását, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen összefüggés lehet a látogatás és a szerződés aláírása között. Főleg annak fényében, hogy hasonló cselt egyszer már eljátszott Románia: az EU-s csatlakozást megelőzően

116 millió angol fontot költött két használt fregattra.

Botrány lett belőle, hiszen mindenki meg volt róla győződve, hogy a Năstase-kormány ezzel akarja pozitív válaszra bírni Nagy-Britanniát Románia NATO-hoz való csatlakozását illetően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro