Elkészült a szép új szatmárnémeti terelőút, a város egyik legnagyobb beruházása az utóbbi időszakban, amely minden bizonnyal jelentős mértékben tehermentesíti majd a belváros forgalmát.

Ám ez a hír így önmagában túl unalmas, túl németes lenne. Valami kész van és működik? Na ne már!

Szerencsére nálunk azért még nem mennek ilyen unalmasak a dolgok. Mert természetesen akad itt egy kis bökkenő: a terelőút a város egyik külső negyedét leválasztotta a városról magáról.

Sebaj, mondanák a német mérnökök, majd teszünk oda egy-két gyalogátkelőt, esetleg alul- vagy felüljárót, hogy az említett negyed lakosai át tudjanak kelni a terelőúton, ha a város többi részébe igyekeznek.

Ám a szatmárnémeti terelőúton nem német mérnökök dolgoztak, de nem ám.

És igen, ahogy sejtette: az említett negyed lakói azzal szembesültek, hogy senki nem számolt a létezésükkel, így gyakorlatilag csak „tilosban”, az élénk forgalomban sokszor az életüket veszélyeztetve kénytelenek átszaladni az úton, ha arra van dolguk.

És akkor kapaszkodjon meg, mert még ennél is cifrább a szituáció (mert ez már nem helyzet, ez szituáció).

Mivel a terelőút mellett még egy vasúti átkelő is van, amin a tilosban átkelő gyalogosoknak szintén át kell kelniük tilosban, a kivitelező a többszörös balesetveszélyt elkerülendő úgy döntött, hogy

körbeszalagkorlátozza az egész utat, így végképp ellehetetlenítve, hogy a gyalogosok bármilyen módon átkeljenek rajta.

Dorelék (a kivitelezők) persze csak a vállukat vonogatják, a helyiek megkérték őket, hogy hagyjanak rést számukra az átkeléshez, csakhogy a tervben nem az van, így Bukarestből kéne valami pöcsétes írás, hogy ezt lehet.

Ám, mint tudjuk, Bukarest malmai lassan őrölnek.

Hogy az abszurd helyzetet mikor oldják meg, azt nem tudni, a helyiek már azzal viccelődnek (kínjukban), hogy vesznek egy helikoptert, Dorelék folytatják a munkát, a hivatalnok packázik, ön pedig most a fejét fogja, esetleg csóválja, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet.

Eltaláltuk?