Monica Anisie azt mondta, hogy… nem na, ezt tényleg nem fogja elhinni.
Kedves olvasóink! Olyan kínos történésről kell beszámolnunk, hogy előtte ki kellett mennünk a teraszra kicsit belebambulni az október végi éccakába, hátha látunk benne valami pislákoló fényt… És most már határozottan erősödik bennünk az az érzés, hogy Monica Anisie, aki ezekben az iskolabezárós, online oktatásos kovidos időkben az oktatásügyi minisztériumot vezeti, nem az intelligenciájával fog bevonulni az ország jelenkori történetébe. Ő sem.
Az történt, hogy a Realitatea Plus televízió meghívottjaként szereplő tanügyminisztert megkérdezte a riporter, hogy mégis hogyan vesznek részt az online oktatásban azok a tanulók, akiknek az otthonában nincs villanyáram, így nem tudnak táblagépekkel csatlakozni az internetre (mert hogy 2020-ban Romániában ez egy létező probléma, ugye).
Na, erre Monica Anisie lényegében azt bírta válaszolni, hogy ebben az esetben nézhetik a tévében a Telesulit, amit az oktatásügyi minisztérium a román televízióval partnerségben hozott létre.
A műsorról készült videót Anisie ráadásul meg is osztotta Facebook-oldalán.
És most zárjuk is cikkünket, mert ehhez nincs mit hozzátenni.
Itt a videó (4:30-nál kezdőzik a showműsor), igyekezzen a megnézésével, mert van rá esély, hogy törlik:
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
A világ leghosszabb, újrahasznosított anyagokból készült asztalával került be Gyulafehérvár a Rekordok Könyvébe. Atlétika-vb: bejutott a 400 méteres síkfutás elődöntőjébe a kolozsvári Miklós Andrea.

A kormány október 1-jétől eltörölné az alapélelmiszerek árrésplafonját, ez pedig újabb drágulásokhoz vezethet. Craiován egy ember meghalt, négyen megsebesültek egy utcai tömegverekedésben. Hírek szombaton.

A parlament folyosóin menekült a riporter kérdései elől a luxus Mercit vezető képviselő. Az erdélyi tájakat népszerűsítő Charlie Ottley állampolgársági dossziéját öt éve tologatják a hivatalokban.

Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.
Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.