Hétfőn későn este végzett a munkával az utolsó váltás.
Ötvenkét évnyi működés és hosszas konfliktusok végére került pont hétfőn este, amikor végleg beszüntette tevékenységét a bányákat és erőműveket is üzemeltető Vajdahunyadi Energetikai Komplexumhoz tartozó marosnémeti hőerőmű.
Az utolsó váltás hétfőn este 11 órakor hagyta abba a munkát.
A régi konfliktusok lezárása azonban rögtön újabbakat generál.
Az eddigi problémákat az okozta, hogy a komplexum rendkívül környezetszennyező technológiát alkalmaz, hiszen a zsil-völgyi bányákban kitermelt szénnel állították elő a hő- és a villamos energiát.
– Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint ezért is kellett bezárni.
Ráadásul a tevékenysége már eddig sem volt zökkenőmentes, mivel az utóbbi években gyakran fordult elő, hogy a fűtőanyaggal szolgáló bányákban dolgozó vájárok fizetésük késése miatt sztrájkba léptek, így elakadt a szénutánpótlás.
Így aztán a kormány azzal próbálja átvágni a gordiuszi csomót, hogy bezárta az erőművet.
Csakhogy ezzel még koránt sincs vége a történetnek. Csak az erőmű ugyanis 662 alkalmazottat foglalkoztatott, míg a bányákból 777 embert bocsátottak el.
emellett a hőerőmű dolgozói két, a bányászok pedig még négy évig kapnak különböző juttatásokat.
A végkielégítést egy összegben kapják meg, augusztus 5-én.
Az alkalmazottak persze nem örülnek a bezárásnak – egyikük néhány napja öngyilkosságot követett el –, hétfőn este néhány tucatnyian tüntettek is az erőmű előtt.
Az egyik legnagyobb gond az, hogy Déva városa számára ez az erőmű biztosította a távhőt, ezért most keresik a megoldást, hogy pótolják a kieső szolgáltatást.
Az önkormányzat az iskolákban gázkazánokat állít üzembe, de nagy kérdés, elkészülnek-e a munkálatokkal a tanév kezdetéig.
A másik pedig az, mi lesz az eddig az erőműtől származó hőenergiával fűtött lakásokkal.
A Hunyad megyei prefektúra közben azon ügyködik, hogy a hatalmas létesítményt ne lopják szét az ócskavasbányászok. Ezért őrző-védő céget fogadott, illetve a különböző berendezések karbantartására néhány alkalmazott is a helyén marad.
Az erőmű iránt egyébként érdeklődnek: öt cég is megvásárolná, ezek közül kettő romániai, három pedig külföldi.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.