// 2026. november 2., hétfő // Achilles
vegyesen

Elítélték, mert nyulat üldöztetett a kutyáival; Simion rendőrségi visszaélésekkel vádaskodik – hírmix szombaton

// HIRDETÉS

Bukarestben pedig 15-en sérültek meg egy vonatbalesetben.

George Simion szerint rendőrségi közreműködéssel akarják ellehetetleníteni a pártját

Az egyre népszerűbb széljobb párt, az AUR elnöke, George Simion hajmeresztő összeesküvés-elméletekkel traktálta híveit a közösségi médiában.

Arról tájékoztatott, hogy a kormány a hivatalos szervek felhasználásával akarja ellehetetleníteni a pártját, miután állítólag több száz AUR-tagot vagy -szimpatizánst idéztek be a rendőrségre vagy az ügyészségre kihallgatásra. Simion szerint ez egyszerűen a megfélemlítés eszköze, a kormány ugyanis eltökélte, hogy eltünteti a pártját a politikai életből, különösen azok után, hogy a legfrissebb felmérés szerint mégsem az eddigi fő esélyesnek számító Mircea Geoană jutna be Marcel Ciolacu jelenlegi miniszterelnökkel az elnökválasztás második fordulójába – ha a szavazást most vasárnap tartanák –, hanem Simion 19%-os támogatottsággal. Az ügyészség alighanem a Simion ellen június elején indult nyomozással kapcsolatosan idézte be a párt holdudvarába tartozó érintetteket. A történet bulvárszempontból is érdeket lehet az ilyesmire fogékony t. Olvasóknak, a történet ugyanis egy házastársi nézeteltérésre vezethető vissza. Az említett nézeteltérés a Brüsszelben immár nemzetközi porondmesteri tapasztalatokra is szert tett Diana Şoşoacă és férje, Silvestru Şoşoacă között vert akkora hullámokat, hogy a fékezhetetlen szájú amazon kizárta férjét zsebpártjából, az SOS Romániából, mire amaz szinte egy időben jelentette be a válási szándékait, és azt, hogy akkor függetlenként fog elindulni az európai parlamenti választáson. George Simion természetesen kapva kapott az alkalmon, hogy gyengítse kicsit Diana Şoşoacă pártjának esélyeit, így a vádirat szerint kiadta az ukázt a pártalkalmazottaknak, hogy hamisítsák már össze azt a Silvestru Şoşoacă független indulásához szükséges csekélyke kis százezer szavazatot, és jó lesz. De nem lett jó, mert a közegek felfigyeltek az ügyre, ami Simionnak nem jön túl jól a választási év hajrájában, amikor az AUR számára a tét nem kevesebb, mint az, hogy szavazatokra váltsa a közvélemény-kutatások szerint már megszerzett támogatást, vagy az utolsó métereken hasaljon el egy banánhéjon. Ez az ügy határozottan úgy néz ki, mint egy banánhéj.

Meglepő dolog miatt ítéltek el egy suceavai tiktokert

Másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a suceavai bíróság egy 22 éves fiatalembert, amiért az ráuszította egy nyúlra két kutyáját, az erről készített videókat pedig később feltöltötte a TikTokra. A rendőrség ezek nyomán eljárást indított ellene. A fiatalember elismerte a tettét, és azt állította a bíróság előtt, hogy megbánta azt. Ez azonban nem volt elég a meglepően súlyos ítélet elkerüléséhez. Eszerint a börtönbüntetést két évre függesztették fel, ezalatt közmunkára is várják az érintettet, aki ráadásul a következő 4 év során állatot sem tarthat. A vádlott fellebbezett az alapfokú ítélet ellen, a következő fordulóra októberben kerül sor.

Megint szerelvénynek csapódott egy elszabadult mozdony

Újabb súlyos incidens történt a román vasutakon, ezúttal Bukarestben. A Basarab pályaudvaron most nem a CFR, hanem egy magántársaság mozdonya csapódott bele eddig tisztázatlan körülmények között nagyobb sebességgel a szerelvénybe, amivel elvileg össze akarták csatlakoztatni, ennek nyomán pedig 15-en megsérültek. (A vagonokban már sokan tartózkodtak arra várakozva, hogy elinduljon a járatuk.) Nyolc embert vittek kórházba, közülük a mozdonyvezetővel együtt ketten sérültek meg komolyabban. A műszaki vizsgálatok már zajlanak, de az első hírek szerint a fékrendszer hibásodhatott meg, ezért nem tudott a mozdonyvezető időben lelassítani. Az eset nagyon hasonlít a tavaly a galaci pályaudvaron történt tragédiához. Akkor is fékhiba okozta a szerelvény és a rákapcsolódni igyekvő mozdony összeütközését, aminek következtében négyen sérültek meg, az 53 éves vonatvezető nő pedig később a kórházban bele is halt a sérüléseibe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro