Bár Daniel pátriárka lényegében oltásra buzdít, egyes beosztottjai homlokegyenest ellentétes állásponton vannak.
Annyi meredek dolgokat mondott legutóbbi miséjén Ambrozie giurgiui ortodox érsek, hogy csak kapkodjuk a fejünket, de kollégája, Teodosie, a rebellis konstancai érsek is újabb oltásellenes uszítással állt elő nemrég.
Ambrosie a legújabb oltásellenes riogatással dobálózott: konkrétan azt bírta mondani, hogy senki se siessen az oltakozással, mert a vakcinák, amiket ránk próbálnak tukmálni, le vannak járva.
Korábban itt írtunk arról mi lehet ennek az oltással kapcsolatos álhírnek a hátterében, minden esetre egy ilyen nagy figyelem által övezett egyházi személyiség jobban meggondolhatná, miféle hülyeségeket terjeszt a hívei körében. Egyúttal kíváncsian várjuk, kap-e a püspök úr büntetést a járvány leküzdésének akadályozásáért.
Ambrosie gyógyszere egyébként nagyon elgurult, mert a a hazai politikusokat ugyanazon a misén letolvajozta, és azt is kondta, azért is olyan senkiháziak, mert nincs hitük, Iohannist külön név szerint is kiemelte a díszes társaságból, szerinte ugyanis az elnök nem tesz semmit az országért, és így tovább. Ja és természetesen a Recorder újságíróit is „epigonnak” nevezte, nyilván azért, mert nemrég jelentettek meg egy videóriportot az ortodox egyház piszkos kis ügyeiről.
Teodosie (képünkön) pár nappal korábban tartott oltásellenes kirohanást egy rádióműsorban, ahol arról kérdezték, mi lesz ha egyre több területen teszik kötelezővé az oltási igazolást. A konstancai érsek elmondta: senki ne essen pánikba, aki nem bízik az oltásokban, hiszen az alkotmány megvédi a jogaikat, és számos ügyvéd akad, aki a bíróságon is képviselné őket. Az érsekség persze gyorsan kiadott egy közleményt az üggyel kapcsolatban, amiben leszögezik, hogy Teodosie nem oltásellenes üzenetet fogalmazott meg, hanem az oltások kötelezővé tétele ellen agitált – ami lényegében mindegy, ha a hívek azt az üzenetet kapták, hogy az oltás rossz.
A két érsek reakciója azért meglepő, mert a román ortodoxok legfőbb vezetője, Daniel pátriárka fél szájjal ugyan, de lényegében oltásra buzdította a híveket múlt héten. Azt ugyan nem mondta ki konkrétan, hogy mindenki oltassa be magát, azt azonban igen, hogy a súlyos járványhelyzetre, és az egészségügy túlterheltségére való tekintettel jó lenne betartani a járványszabályokat, és hallgatni az orvosok tanácsaira.
Ez szép, csakhogy az egyháznak egy ilyen esetben egyértelműen fel kellene vállalnia az oltáskampány népszerűsítését, ahelyett, hogy egymásnak ellentmondó üzeneteket fogalmaznak meg. Ellenkező esetben a saját híveik életét sodorják veszélybe, ezt pedig jó lenne szem előtt tartani.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.