// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egy temesvári kórház már hűtőkonténerben, egy sportpályán tárolja a koronavírusban elhunytak holttestét

// HIRDETÉS

Mivel a saját halottasháza kapacitása enyhén szólva is véges.

Szomorú szükségmegoldásokat kényszerít ki a koronavírus-járvány a romániai egészségügyi rendszerben: mivel a kórházak halottasházaiban nincs elég hely, alternatív helyszíneket kell keresni a kór szövődményeiben elhunyt betegek holttestének tárolására.

A temesvári Victor Babeş kórház például oda jutott, hogy külön szerződést kellett kötnie az elhunytak elszállítására, mivel a saját halottasháza csupán néhány férőhelyes.

Ott ugyanis csupán öt holttestet tudnak tárolni.

Ráadásul csupán két tárolóhelyet tartanak fenn a koronavírusban elhunyt betegek számára.

Persze az öt hely normális időkben elegendő volna: tavaly még hetente két-három beteg hunyt el a kórházban.

Idén viszont volt már olyan hétvége is, amikor 8-10 beteg is elhunyt a koronavírus-fertőzés szövődményeiben.

Ezért aztán a kórház menedzsere, Cristian Oancea elmondta: szerződést kötöttek egy temetkezési vállalkozással, amely segít az elhunytak elszállításában és tárolásában.

A múlt hétfőtől az év végéig érvénye szerződés értelmében a temetkezési vállalkozás 81 ezer lejt kap azért, hogy 150 elhunytat elszállítson, és 24 órán keresztül tárolja a holttesteket.

A holttesteket hűtőkamionban tárolják a helyi vasutasklub sportpályáján, amíg a hozzátartozók át nem veszik őket.

A kissé borzongató megoldásra azért volt szükség, mert gyakoriak az olyan esetek, amikor az elhunytak hozzátartozói karanténban vannak, és nem tudják 24 óra után átvenni a holttestet, így hosszabb ideig kell tárolni.

A kórházmenedzser szerint ez a civilizáltabb megoldás, hiszen még mindig jobb, mintha a kórház folyosóin, a padlón tárolnák őket.

Mint megírtuk, a járvány terjedése miatt ez nem egyedi eset: Nagyszebenben is hasonló problémával szembesültek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro